Kacagóra. Minden, ami érdekes.

Erdős Sándor Az árva cica karácsonya Kihalt utca sötétjében Szent karácsony éjjelén, árva cica gömbölyödik fázik nagyon a szegény. Kis pocakja üres maradt nincsen, aki etesse. Rossz gazdája már megunta az utcára kitette. Összes bűne annyi volt csak, hogy megszülte az anyja, kinyílt szeme a világra ez volt az ő hibája. Arra csoszogott egy öreg cipelte az éveket, hite hagyta, nem várta már, valaha boldog lehet. Meglátta az árva cicát nagyot nyögve lehajolt, felemelte, simogatta a kis cica dorombolt. Csendes viskó falu szélén falát évek rágtak meg, itt a cica öreg mellett többé már nem didereg. Magány elszállt, együtt élnek a kis cica jóllakik. Hárman vannak a viskóban, szeretet is itt lakik.

Lev Tolsztoj: Pánov bácsi karácsonya Élt egyszer, valamikor réges-régen, egy messzi orosz falucskában egy öreg cipészmester. Pánov volt a neve, ám senki sem nevezte Pánovnak, vagy Pánov úrnak, de még csak Pánov cipésznek sem. Bárkivel találkozott, mindenki egyszerűen Pánov bácsinak szólította. Pánov bácsi nem volt túl gazdag. Egyetlenegy piciny kis szobával rendelkezett, melynek ablaka az utcára nézett. Ebben a szobácskában élt, és itt készítette, foltozgatta, javítgatta szorgalmasan a cipőket. Azt sem állíthatjuk róla, hogy szegénységben élt, hisz voltak szerszámai, volt egy ütött-kopott tűzhelye, amelyen megfőzhette ebédjét, amely mellett melengethette meggémberedett tagjait; egy nagy fonott széke, melyben néha-néha megpihent, sőt olykor el is szundikált; egy jó erős ágya férctakaróval, na meg egy kis olajlámpája, amelyet akkor gyújtott meg, amikor ráköszöntött az esti sötétség. És az emberek állandóan jöttek hozzá. Hol új cipőt rendeltek nála, hol foltozni, talpalni, esetleg új sark...

Zelk Zoltán: Mikulás Égi úton fúj a szél, hulldogál a hó, nem bánja azt, útra kél Mikulás apó. Vállán meleg köpönyeg, fújhat már a szél, nem fagy meg a jó öreg, míg a földre ér. Körülötte égi fák, rajtuk csillagok, lámpást tart a holdvilág, fényesen ragyog. Lent a földön dalba fog száz és száz harang: "Jó, hogy itt vagy, Mikulás, gling, giling-galang!" Ablakba tett kiscipők várják jöttödet. - Hoztál cukrot, mogyorót, jóságos öreg? - Hoztam bizony, hoztam én, hisz itt az idő, nem marad ma üresen egyetlen cipő. Hajnalodik. Csillagok szaladnak elé, amint ballag Mikulás már hazafelé.

Erdős Sándor Csillagszárnyú Lina A falu szélén állt egy roskatag, hideg ház, amelyet mintha a szél tartott volna egyben a meszes falak között. Ebben a házban élt Lina, a nagy szemű, halk szavú kislány. Mindig úgy járt, mintha a hópihe-kergette levegő nehezebb lenne a vállán, mint más gyereknek. Mostohaszülei ridegek voltak. Nem emelték rá a kezüket, de a szavaik… azok néha jobban fájtak, mint bármilyen ütés. Lina mégis szelíd maradt; a rossz szó után is lehajtotta a fejét, és halkan csak annyit mondott: — Majd holnap jobb lesz. De a holnapok ritkán lettek jobbak. Mégis volt valami, ami mindig melegítette a szívét: a csillagok. Amikor esténként kilopózott a ház mögé, felnézett az égre, és suttogott nekik. — Ti értitek, ugye? — kérdezte. A csillagok pedig mintha aprót pislantottak volna válaszul.  Azon az évben különösen kegyetlen tél jött. A szél faggyal csípett, az udvart vastag hó borította, és a házban sem volt sok meleg. Szenteste napján a mostohaszülők zsörtölődve készülődtek, ...

Erdős Sándor Dal a télben Réten túl, egy kis faluban karácsonyfa mellett, énekelt egy csapat gyerek, ahogy tőlük tellett. Jenő a kis egérlegény felébredt a télben, úgy hallotta kint a mezőn énekelnek szépen. Amint kibújt egérlyukból deres lett a lába, nem tudott felmelegedni toporgott hiába. Megremegve nézett körül a szeme megrebbent. Kinek van kedve dalolni ebben a hidegben? Havon kívül semmi sem volt se közel, se távol, mégis hallott muzsikaszót messze a határból. Ejnye, mindegy ki énekel. Vissza is ment gyorsan. Inkább alszik még egy nagyot a meleg vacokban.

Erdős Sándor A téli erdő csöndje A téli erdő csöndjének nevezte mindenki azt a helyet, de volt benne valami, amit csak az értett igazán, aki be is merészkedett a hóval lehelt fák közé. A kislány – akit most nevezzünk Linának – jól ismerte ezt a csöndet. Nem volt benne félelem, sem hideg magány; inkább olyan volt, mint amikor valaki halkan figyel, s csak arra vár, hogy elmerd mondani a gondolatod. Ezen a különösen fagyos reggelen Lina meleg télikabátban baktatott a havas ösvényen, nyomában apró, rövid lábú barátja, Poff, a kíváncsi kis kutya, aki minden karácsony táján rénszarvas-agancsot hordott a feje búbján – mert úgy érezte, így sokkal könnyebben találhat majd csodát. – Tudod, Poff – mondta Lina, miközben a fák közé nézett –, azt hiszem, ma történni fog valami különös. A kutya bizakodva csóválta rövid farkát. Talán még meg is értette, hiszen a levegőben valóban volt valami megmagyarázhatatlan izgalom, akár egy kedves titok első suttogása. Ahogy beljebb léptek az erdőbe, a fák egysze...

Erdős Sándor Tüske úr téli nagy gondolata Tüske úr, akit az erdőben mindenki csak a legmosolygósabb süninek hívott, ült a havas padon. De nem akárhogy ült! Tüske úr ugyanis úgy gondolta, ha kint hideg van, be kell öltözni, méghozzá jól! Felvette a kék, pufi kabátját, aminek a szegélye olyan puha volt, mint a legédesebb vattacukor. A nyakába tekert egy piros, hosszú sálat, ami folyton szaladgált jobbra-balra, és persze, a fülére tette a piros, vastag fülmelegítőt. Mert fül nélkül persze, nem lehet hidegben ülni, különben a gondolatok is megfáznak, és utána csak tüsszögni tudnak! – Hap-ci! – tüsszentett egy kis gondolat éppen a bal fülében, de Tüske úr csak nevetett. És mi volt a kezében? Egy hófehér bögre! Gőzölgött, füstölgett, táncolt belőle a meleg, és olyan illata volt, mint... mint a nagymama elfelejtett ölelésének. Tüske úr nagyot kortyolt. Hmm, ez a korty olyan volt, mint egy kis, bolyhos pillangó, ami elrepül a gyomrába, és ott egyenest kitavaszodik! „Nahát, – gondolta Tüske úr,...