Ugrás a fő tartalomra

Erdős Sándor - Tüske úr téli nagy gondolata

Erdős Sándor

Tüske úr téli nagy gondolata


Tüske úr, akit az erdőben mindenki csak a legmosolygósabb süninek hívott, ült a havas padon. De nem akárhogy ült! Tüske úr ugyanis úgy gondolta, ha kint hideg van, be kell öltözni, méghozzá jól! Felvette a kék, pufi kabátját, aminek a szegélye olyan puha volt, mint a legédesebb vattacukor. A nyakába tekert egy piros, hosszú sálat, ami folyton szaladgált jobbra-balra, és persze, a fülére tette a piros, vastag fülmelegítőt. Mert fül nélkül persze, nem lehet hidegben ülni, különben a gondolatok is megfáznak, és utána csak tüsszögni tudnak!

– Hap-ci! – tüsszentett egy kis gondolat éppen a bal fülében, de Tüske úr csak nevetett.

És mi volt a kezében? Egy hófehér bögre! Gőzölgött, füstölgett, táncolt belőle a meleg, és olyan illata volt, mint... mint a nagymama elfelejtett ölelésének.

Tüske úr nagyot kortyolt. Hmm, ez a korty olyan volt, mint egy kis, bolyhos pillangó, ami elrepül a gyomrába, és ott egyenest kitavaszodik!

„Nahát, – gondolta Tüske úr, és a bajusza is megremegett a nagy gondolattól –, ez a Tél olyan, mint egy nagyon komoly Farsang!”

Mert a Tél, látja, próbál nagyon szigorú lenni. Ráfúj a fákra, hogy: „Huss! Legyetek csupaszok!” Rálehel a vízre, hogy: „Hopp! Legyél kemény jég!” És persze a sünire is ráfúj, hogy: „Brrr! Menj aludni, mert az a rend!”

De Tüske úr csak szélesre tárta a szemeit, és azt mondta: „Rend ide, rend oda, én ma nem alhatok el!”

Miért nem? Mert ha elalszik, ki issza meg a forró, édes kakaót, amit a hópelyhekkel kevert meg? Ki nézi meg, ahogy a kis hófelhők lassan leereszkednek az égből, és a pad szélén egyenként leülnek pihenni?

Tüske úr a nagy gondolatai közepette meglátott a hóban egy kődarabot. Vagy talán mégsem kődarab volt? Úgy nézett ki, mint egy nagyon, nagyon szomorú hóemberkezdemény, akit a szél elfelejtett befejezni. Csak egy kerek alja volt, meg két szeme.

Tüske úr felállt (óvatosan, hogy a kakaó ne löttyenjen ki!), odament, és megsimogatta a szomorú hóemberke tetejét.

– Ne aggódj, te! – suttogta Tüske úr. – A Tél nem azt jelenti, hogy szomorúak vagyunk, hanem azt, hogy várakozunk. Várunk, hogy meglássuk, mi a legszebb ajándék, amit a hideg tud adni!

És az ajándékot Tüske úr meg is találta rögtön, a hóemberke mellett: egy apró, fénylő jégkristályt. Olyan volt, mint egy nagyon pici, átlátszó korona.

Tüske úr beletette a koronát a kakaós bögrébe, ahol azonnal eltűnt, de a kakaó attól még édesebb lett. A hóemberkezdemény pedig elmosolyodott, mert rájött, a legnagyobb ajándék mégiscsak az, ha valaki meglátja benne a szépet, még ha félkész is!

Tüske úr visszakucorodott a padra, kortyolt még egyet. Már nem fázott. Nézett maga elé a hegyekre, a hóra, és tudta: minden rendben van. A fülmelegítő meleg, a sál táncol, a kabát puha, a kakaó édes, és a szíve... a szíve is forró.

„A Tél nem egy nagy takaró, ami alatt aludni kell,” – gondolta Tüske úr. – „Hanem egy mesekönyv, amit fel kell nyitni!”



Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Fodor Sándor: Csipike, a mesemondó

Fodor Sándor: Csipike, a mesemondó Mire feljött a telihold, vidám nevetéstől, jókedvtől zengett az egész erdő. A pisztrángok fel-felugráltak a vízből és bukfencet vetettek a levegőben. Kecskebéka pedig olyan táncba fogott a parton, mintha világéletében ezt tanulta volna. Szarvasbika előkelően kijelentette, hogy már az elején tudta, humbug az egész, de amikor azt hitte, nem látják, ő is nagyokat ugrott örömében. Vaddisznó bácsi is ünnepelt, csak Vadmalac búsult, amiért elmaradt az érdekes látnivaló. A méhek vidám zümmögéssel szedték le a viaszt a tartalékbejáratokról, Harkály mester pedig boldog volt, hogy mégsem kellett nádirigónak mennie. Hiába, az ő korában már nehéz új életet kezdeni, mégha nem is egészen idegen neki az új mesterség. Sünék jókedvűen indultak éjjeli műszakba. Amikor Bagoly doktor meghallotta a dolgot, akkorát nevetett, hogy még a szemüvegét is le kellett vennie. - Hiába - mondta -, nagy kópé ez a Csipike! Legboldogabb azonban az egész erdőben, sőt talán az egész föld...

Erdős Sándor : Tóbiás nyári kalandja

Erdős Sándor Tóbiás nyári kalandja Tóbiás a szürke egér elhagyta az otthonát. Nem törődött a hőséggel, csábította a világ. Nyár derekán, korán reggel, felpakolt a nagy útra. Egérlyukban rég heverő hátizsákját áttúrta. Volt abban mindenféle lom, nem is talált hasznosat. Pakolt bele fontos holmit: füstölt sajtból jó sokat. Nagy meleg volt, sütött  a nap. Szomjas is lett Tóbiás. Zsákjában nem volt víz, csak sajt. Stimmelt is a számadás. Közel, s távol sehol sincs víz. Nem volt, ami lehűtse. Árnyék sehol. Vége az lesz: pecsenye lesz belőle. Elterült a tűző napon, letaglózta a hőség. Tűztek rá a napsugarak, úgy érezte, hogy megég. Ám valami eltakarta előle a nap fényét. Bagoly nézte a magasból, a fene az ízlését. Nagyon álmosan, fáradtan repült erre távólról. Késve tartott hazafelé éjszakai műszakból. Tóbiás nagyon megijedt. Jó lenne most eltűnni. Hiszen ez a rusnya bagoly egeret szokott enni. Meg is látta kis Tóbiást, nagyon jó volt a szeme. Kiszáradt jószág fekszik lent, nem egérnek t...

Erdős Sándor:A bátor nyúl ( Vers )

Erdős Sándor A bátor nyúl Erdő hőse a bátor nyúl nem vett még részt harcokban, kidüllesztett mellel sétál mindig csak az árnyékben. Rettegik őt az erdőben, félnek tőle oly nagyon. Messziről elkerülik hát, éjjelen és nappalon. Pedig a nyúl elég vézna nem éppen egy atléta, persze mellette megy medve rávetül az árnyéka. Ha nem lenne ott a medve bajba lenne a hős nyúl. Azon nyomban kiderülne, ő csak egy gyáva ficsúr.