Erdős Sándor
Tóbiás nyári kalandja
Tóbiás a szürke egér
elhagyta az otthonát.
Nem törődött a hőséggel,
csábította a világ.
Nyár derekán, korán reggel,
felpakolt a nagy útra.
Egérlyukban rég heverő
hátizsákját áttúrta.
Volt abban mindenféle lom,
nem is talált hasznosat.
Pakolt bele fontos holmit:
füstölt sajtból jó sokat.
Nagy meleg volt, sütött a nap.
Szomjas is lett Tóbiás.
Zsákjában nem volt víz, csak sajt.
Stimmelt is a számadás.
Közel, s távol sehol sincs víz.
Nem volt, ami lehűtse.
Árnyék sehol. Vége az lesz:
pecsenye lesz belőle.
Elterült a tűző napon,
letaglózta a hőség.
Tűztek rá a napsugarak,
úgy érezte, hogy megég.
Ám valami eltakarta
előle a nap fényét.
Bagoly nézte a magasból,
a fene az ízlését.
Nagyon álmosan, fáradtan
repült erre távólról.
Késve tartott hazafelé
éjszakai műszakból.
Tóbiás nagyon megijedt.
Jó lenne most eltűnni.
Hiszen ez a rusnya bagoly
egeret szokott enni.
Meg is látta kis Tóbiást,
nagyon jó volt a szeme.
Kiszáradt jószág fekszik lent,
nem egérnek teteme.
Leszállt gyorsan. Megsajnálta.
Óvatosan felvette.
Apró tóhoz elrepülve
tó partjára letette.
Végre ivott Tóbiásunk.
Megmentette a bagoly.
Hazament és napra nem megy,
csak a hűvösben dekkol.
A mesémből most kiderült,
van állatban emberség.
Azért, mert valaki erős,
nem biztos, hogy ellenség.
Megjegyzések
Megjegyzés küldése