Kacagóra. Minden, ami érdekes.

Erdős Sándor Az árva cica karácsonya Kihalt utca sötétjében Szent karácsony éjjelén, árva cica gömbölyödik fázik nagyon a szegény. Kis pocakja üres maradt nincsen, aki etesse. Rossz gazdája már megunta az utcára kitette. Összes bűne annyi volt csak, hogy megszülte az anyja, kinyílt szeme a világra ez volt az ő hibája. Arra csoszogott egy öreg cipelte az éveket, hite hagyta, nem várta már, valaha boldog lehet. Meglátta az árva cicát nagyot nyögve lehajolt, felemelte, simogatta a kis cica dorombolt. Csendes viskó falu szélén falát évek rágtak meg, itt a cica öreg mellett többé már nem didereg. Magány elszállt, együtt élnek a kis cica jóllakik. Hárman vannak a viskóban, szeretet is itt lakik.

Lev Tolsztoj: Pánov bácsi karácsonya Élt egyszer, valamikor réges-régen, egy messzi orosz falucskában egy öreg cipészmester. Pánov volt a neve, ám senki sem nevezte Pánovnak, vagy Pánov úrnak, de még csak Pánov cipésznek sem. Bárkivel találkozott, mindenki egyszerűen Pánov bácsinak szólította. Pánov bácsi nem volt túl gazdag. Egyetlenegy piciny kis szobával rendelkezett, melynek ablaka az utcára nézett. Ebben a szobácskában élt, és itt készítette, foltozgatta, javítgatta szorgalmasan a cipőket. Azt sem állíthatjuk róla, hogy szegénységben élt, hisz voltak szerszámai, volt egy ütött-kopott tűzhelye, amelyen megfőzhette ebédjét, amely mellett melengethette meggémberedett tagjait; egy nagy fonott széke, melyben néha-néha megpihent, sőt olykor el is szundikált; egy jó erős ágya férctakaróval, na meg egy kis olajlámpája, amelyet akkor gyújtott meg, amikor ráköszöntött az esti sötétség. És az emberek állandóan jöttek hozzá. Hol új cipőt rendeltek nála, hol foltozni, talpalni, esetleg új sark...

Zelk Zoltán: Mikulás Égi úton fúj a szél, hulldogál a hó, nem bánja azt, útra kél Mikulás apó. Vállán meleg köpönyeg, fújhat már a szél, nem fagy meg a jó öreg, míg a földre ér. Körülötte égi fák, rajtuk csillagok, lámpást tart a holdvilág, fényesen ragyog. Lent a földön dalba fog száz és száz harang: "Jó, hogy itt vagy, Mikulás, gling, giling-galang!" Ablakba tett kiscipők várják jöttödet. - Hoztál cukrot, mogyorót, jóságos öreg? - Hoztam bizony, hoztam én, hisz itt az idő, nem marad ma üresen egyetlen cipő. Hajnalodik. Csillagok szaladnak elé, amint ballag Mikulás már hazafelé.

Erdős Sándor Csillagszárnyú Lina A falu szélén állt egy roskatag, hideg ház, amelyet mintha a szél tartott volna egyben a meszes falak között. Ebben a házban élt Lina, a nagy szemű, halk szavú kislány. Mindig úgy járt, mintha a hópihe-kergette levegő nehezebb lenne a vállán, mint más gyereknek. Mostohaszülei ridegek voltak. Nem emelték rá a kezüket, de a szavaik… azok néha jobban fájtak, mint bármilyen ütés. Lina mégis szelíd maradt; a rossz szó után is lehajtotta a fejét, és halkan csak annyit mondott: — Majd holnap jobb lesz. De a holnapok ritkán lettek jobbak. Mégis volt valami, ami mindig melegítette a szívét: a csillagok. Amikor esténként kilopózott a ház mögé, felnézett az égre, és suttogott nekik. — Ti értitek, ugye? — kérdezte. A csillagok pedig mintha aprót pislantottak volna válaszul.  Azon az évben különösen kegyetlen tél jött. A szél faggyal csípett, az udvart vastag hó borította, és a házban sem volt sok meleg. Szenteste napján a mostohaszülők zsörtölődve készülődtek, ...