Kacagóra. Minden, ami érdekes.

Erdős Sándor Bömbi, a kis méhecske Bömbi méhe vígan zümmög, lassan száll a réten át. Minden virág csábítja őt, új nap hozott új csodát. Kíváncsian repül körbe, illat ad most vonzerőt. Málnaszörp csillog nem messze, szavak nélkül hívja őt. Belepillant: – Hopp, mi ez itt? – Biztos, hogy nem kőolaj! Csobb! A szörpbe belepottyant. Jaj, megtörtént hát a baj! Ám a kis méh nem pityereg, nem ijed meg csepp sem. Mellúszásra vált át hamar, úszik körbe a szentem. Meglátta a szörp gazdája, Lilla arca oly szelíd. Szívószálat rak pohárba. – Gyere gyorsan, itt a híd! Szegény méhe mászik is ki, nedves csíkos kis hasa. Kedves kislány lett Bömbinek a szerencse csillaga. Zümmög: – Lilla, köszönöm hát, a jó szíved mentett meg! Repül tovább és beporoz, egy almafát mellesleg. Ősszel aztán roskadásig van almával a kis fa. Lilla vígan almát majszol, mosoly ült arcára. Bömbi zümmög fent az égen, egy emléket felidéz. Jó szív, bátorság, vidámság, olyan édes, mint a méz.

Erdős Sándor Csiga Soma álma Csiga Soma arra gondolt, hogy lefutja a nyestet. Megelőzi a gepárdot, antilopot, ha kerget. Kipucolta az otthonát, fényes lett a házikó, így kiáltott: – Nincs ma nálam gyorsabban futó csikó! Rajthoz állt a rét közepén, szurkolt neki száz hangya. Egy szöcskével versenyt futott, ám elesett a bamba. Mert a nagy sietség közben nekiment egy nagy kőnek. Hanyatt esett, pörgött kettőt, nem tett ez jót gőgjének. Arra ballag öreg teknős, szájából bölcs minden szó: – Nem baj, hogyha lassú vagy te, csak a célod legyen jó! Soma akkor széjjelnézett, csendesen ezt felelte: – Aki mindig másra vágyik, nem lesz sorsnak kegyeltje.

Erdős Sándor Bendő a giliszta Föld alatt bujkálgat Bendő, a kukac ki barna. Unatkozott a föld mélyén mászott erre-arra. Egyszer így szólt: – Útra kelek, unalmas itt mélyen! Felkúszott a talajszintig, pislogott a fényen. – Hová mászol, te giliszta? – kérdezte a csiga. –Tengert látni indulok ma! – szólt a földek fia. Kiflihajót lelt az árok langyos pocsolyáján, ott hajózott délutánig egy bodobács hátán. Ám a zápor rájuk rontott, dörgött fenn az égbolt, Bendő így szólt: – Félek nagyon, ennyi már elég volt. Hazabújt a puha földbe, le az örök estbe. Azt motyogta: –Szebb az otthon, jobb a sárban fekve!

(A.K. András.) Végtelen történet . Csabi csacsi csendet csalva csórja csupa szívet csalitosba. Csókát csalva, csinos csillagokat csuprába csomagolva. Csókás, csókot csalna csinos csucsorító cseles csajoktól! Csábító csajok, csalják csalitosba csacsi Csabit csókával! Csóka, csajos csapatott csábítana csupros csillagokkal. Csalfa csucsorító csajok, csókokat csomagolnak csuporba. Csalafintán, csókokkal csuporba csomagolt csillagokra. Csacsi Csabi, csalódottan csattan Csóka cseles csókján! Csalárd csapda csattan csendesen Csóka csalárd csuprán! Csinos csajok csoportba csatangolnak csalitosba csalfán. Csóka csele csalja csacsi Csabit csillagos csuprán csókra. Csabi csacsi csókát csiklandozva csak csókos csillagokra. Csajosan csicseregnek csókának, Csabi csacsi csupráról. Csélcsap csókát csalárdul csalva csillagokon csókokkal. Csodálatos csuprokba Csabi csacsi csendjét csomagolva. Csókokra, csillagokra, Csabi csacsi csupa szív csalitosába. Csupros csajokat csalitosban csalva csacsi Csabi Csó...

Erdős Sándor A féllábú gém Áll egy gém a nádas szélén, nap csillan a hosszú csőrén. Nem zavarja semmi álmát, maga alá húzza lábát. Mondja béka: – Szegény pára, eltűnt neki a másik lába! Közbeszólt a fehér gólya: – Úgy tudom ez madár jóga. Arra repült a bölcs bagoly arcán derű és mosoly. – Nincsen itten semmi dráma, megvan az, csak fázik a lába! A gém csak állt és bólogatott, szél fújdogált, nap ragyogott. És hopp! – máris leeresztette, mind a kettőt vízbe tette. Mondta is a béka nyomban miközben a vízbe csobban: –Nem is féllábú ez a gém, csak fázós és kicsit bohém.

Erdős Sándor Csiga Csabi a magasugró Magasugró versenyt rendez bagoly mester az orvos. Felhívást intéz azonnal minden jó sportolóhoz: – Figyeljetek kígyók, békák verseny lesz a javából. – Az nyeri ki nagyot ugrik, s lefarag a kajából. Csiga Csabi úgy gondolta elindul a versenyen. Megvan neki az esélye, lényeg keveset egyen. Verseny napján jut eszébe nem hozta el nadrágját. Most már mindegy mit tehetne, lecsatolta a házát. Futni nem tud improvizál, csúszik egyet és lendül. Ugrott is vagy negyed centit úgy érezte, hogy repül. Nyúlt a teste, mint a gumi elszakadt a talajtól. Teljesítményére büszkén nézett le a magasból. A faágon beszélgetnek az unatkozó szarkák. Ne szereti őket senki rosszmájú egy társaság. – Nézd csak csupasz, nincsen háza, még egy zoknit sem vett fel. –A csúszkáló nyálkás Csabi, szégyentelen ma reggel. Ám a zsűri, Bagoly mester rájuk is szólt azonnal: –Tolvaj banda tünés innen, most, behúzott farktollal! – Neked Csabi gratulálok, a versenyt te nyerted meg! – Te tested a...

Erdős Sándor Nyusz Palkó a húsvéti nyúl Nyusz Palkó a húsvéti nyúl megkezdte a munkáját. Hímes tojásokat gyártott festék lepi bundáját. Festett tojást mindenfélét, kéket, zöldet kockásat. Örül neki lesz százféle, egyre jobb a kínálat. Jött egy csibe megkérdezte: – Olyan nincs min búza van? – Azt szeretem, ha nézhetem attól érzem jól magam. Nagyokat néz most Nyusz Palkó. Fessen most egy búzásat? Persze, aztán a farkasnak pingáljon rá birkákat. Jön a róka, neki nyúl kell festhet majd önarcképet. Oroszlánnak hímezhet rá királyi bársonyszéket. – Hát még mit nem te kis csibe, nincsen nekem bűverőm. –Ha most ennyi félét festek tele lesz a hócipőm. –Nem lesz búza, nem lesz birka maradnak a színesek. – Amit pingálok húsvétra így is csodás műremek.

Erdős Sándor A veréb és a róka Apró veréb ül egy ágon élvezi a langy tavaszt, nézegeti lentről róka izgatja ő a ravaszt. Felkiált a magas fára: – Gyere veréb megeszlek! Lecsiripelt a kis madár: – Másszál fel és keress meg. Az már biztos, a ravaszdi ritkán mászik a fára. Nincsen szárnya, s  ha leesik el is törhet a lába. Mondhatjátok, hogy a veréb  el is szállhatott volna. Nem lett volna nyugodalma utána megy a róka. Így bebújt egy levél alá nem látszott ki mögüle, hoppon maradt a ravaszdi kereshet mást ebédre. A verébke jó hangosan ráköszönt a tavaszra, ám befogná a kis csőrét, ha itt járna a macska.

Erdős Sándor Tavasz a tóban Meleg szellő simogatja a kis tónak partjait. Felébredt téli álomból, mindenki ki itt lakik. – Itt a tavasz – szólt a sügér – újra lesz majd élelem. – Ébredjetek halak, békák, kinyitott az étterem! Meghallva ezt a zöld béka kinyújtotta lábait, kinézett az iszap alól egy kis keszeg rákacsint. Úszva egyet a kis tóban túl hidegnek találta, csupasz teste beleremeg nincsen neki kabátja. Ám éhes volt, körülnézett. Lám csak ott repül egy légy. – Te leszel az én reggelim, most elkaplak. Üdvözlégy! Ugrott egyet nyelvét nyújtja, de a kis légy fürge volt. Elrepült és csúfolódott: – Egyél inkább karfiolt! – Most már mindegy, – szólt a béka –  keresek egy másikat. –Lesz itt elég szárnyas szendvics, nem kell várni már sokat.

Erdős Sándor A mérges gomba Gombát szedtem az erdőben, találtam is egy nagyot. Rám is szólt, hogy belőle én nem növesztek pocakot. - Hagyjál már! - kiállt a gomba - Nehogy letépd a fejem! Spórát szórva pufog nekem: - Ne szórakozzál velem! A nagy gomba csak kiabált, bármennyire meglepő. Ott is hagytam, nem kell nekem! Mivel mérges, mérgező. Meg is nyugodott a gomba, motyogott is magában: - Nem vagyok én mérges gomba. Mosolygott ő vidáman.

Weöres Sándor: A medve töprengése Jön a tavasz, megy a tél, Barna medve üldögél: - Kibújás vagy bebújás? Ez a gondom óriás! Ha kibújok, vacogok, Ha bebújok, hortyogok: Ha kibújok, jó eszem, Ha bebújok, éhezem. Barlangból kinézzek-e? Fák közt szétfürkésszek-e? Lesz-e málnak, odu-méz? Ez a kérdés de nehéz!

Utazó meseműhely Szundi Bundi és a Nagy Városi Szunyálás Aznap reggel a nap különösen lassan kelt fel.  Úgy nyújtózkodott az égen, mintha neki sem lenne kedve sietni.  A fény lustán csorgott le a háztetőkről, és még az árnyékok is ásítottak egyet. A Szundamezőn lakó Szundi Bundi már félig aludt, félig ébren volt.  Egyik szeme nyitva, a másik már egy álmot nézett.  Halkan motyogott: - Ma minden olyan… álmos. Egy apró billenéssel legurult a felhőszélről, és mire egy nagyot ásított, már a város közepén landolt. A főtéren a rendőr szorgalmasan irányította a forgalmat.  Karja fel-le mozgott, sípja vidáman csipogott. Szundi Bundi megállt mellette. - Micsoda ritmus! – suttogta. – Mint egy altatódal… És már aludt is. A rendőr feje lassan előrebukott.  Az autók tanácstalanul toporogtak, egy busz félig elindult, egy biciklis megállt középen, és senki sem tudta, most ki jön és ki megy. Szundi Bundi tovább gurult a pékséghez.  Bent meleg volt, friss kelttészta ill...

Erdős Sándor Éhes madarak Dér borítja ma a fákat hideg szelek fújnak. Hó festette oszlopokon, bús galambok búgnak. Megfagyott a madár dala, csend ural ma mindent. Beköszön a cudar hideg, Tél apóka biccent. A didergő kis madarak, már a tavaszt várják, akkor hó alól kibújnak magok és a lárvák. Télen a hólepel alatt nem találnak étket, segíts nekik hogy kibírják, etessed meg őket.

Erdős Sándor Kis molyom Zúzmara borít most mindent megfagyott a víz is. Nem is megyek a hidegre bekuckózok én is. Meleg van a kis kunyhómban jól érzem most magam, mindenem kis lakótárssal megosztom, hogyha van. Kérdezed, hogy kivel élek? Válaszolok nyomban. Egy kis apró molylepkével, találtam  a gyomban. Hazahoztam, mert beteg volt szegény csak tüsszögött. Deres volt az egész mező, fázott a fű között. Adtam neki meleg teát nem ivott cseppet sem, de legalább a melegben egy picit megpihen. El is múlt a tüsszögése megjött az ő kedve, elrepült az ablak felé a pici molylepke. Kirepült a langymelegből, megdermedt a szárnya. Botorságot tett, ő tudja, most már nagyon bánja. Vissza is tért a szobába boldog vagyok nagyon. Most már újra ketten vagyunk, úrrá lettünk fagyon.

Erdős Sándor Az árva cica karácsonya Kihalt utca sötétjében Szent karácsony éjjelén, árva cica gömbölyödik fázik nagyon a szegény. Kis pocakja üres maradt nincsen, aki etesse. Rossz gazdája már megunta az utcára kitette. Összes bűne annyi volt csak, hogy megszülte az anyja, kinyílt szeme a világra ez volt az ő hibája. Arra csoszogott egy öreg cipelte az éveket, hite hagyta, nem várta már, valaha boldog lehet. Meglátta az árva cicát nagyot nyögve lehajolt, felemelte, simogatta a kis cica dorombolt. Csendes viskó falu szélén falát évek rágtak meg, itt a cica öreg mellett többé már nem didereg. Magány elszállt, együtt élnek a kis cica jóllakik. Hárman vannak a viskóban, szeretet is itt lakik.

Lev Tolsztoj: Pánov bácsi karácsonya Élt egyszer, valamikor réges-régen, egy messzi orosz falucskában egy öreg cipészmester. Pánov volt a neve, ám senki sem nevezte Pánovnak, vagy Pánov úrnak, de még csak Pánov cipésznek sem. Bárkivel találkozott, mindenki egyszerűen Pánov bácsinak szólította. Pánov bácsi nem volt túl gazdag. Egyetlenegy piciny kis szobával rendelkezett, melynek ablaka az utcára nézett. Ebben a szobácskában élt, és itt készítette, foltozgatta, javítgatta szorgalmasan a cipőket. Azt sem állíthatjuk róla, hogy szegénységben élt, hisz voltak szerszámai, volt egy ütött-kopott tűzhelye, amelyen megfőzhette ebédjét, amely mellett melengethette meggémberedett tagjait; egy nagy fonott széke, melyben néha-néha megpihent, sőt olykor el is szundikált; egy jó erős ágya férctakaróval, na meg egy kis olajlámpája, amelyet akkor gyújtott meg, amikor ráköszöntött az esti sötétség. És az emberek állandóan jöttek hozzá. Hol új cipőt rendeltek nála, hol foltozni, talpalni, esetleg új sark...

Zelk Zoltán: Mikulás Égi úton fúj a szél, hulldogál a hó, nem bánja azt, útra kél Mikulás apó. Vállán meleg köpönyeg, fújhat már a szél, nem fagy meg a jó öreg, míg a földre ér. Körülötte égi fák, rajtuk csillagok, lámpást tart a holdvilág, fényesen ragyog. Lent a földön dalba fog száz és száz harang: "Jó, hogy itt vagy, Mikulás, gling, giling-galang!" Ablakba tett kiscipők várják jöttödet. - Hoztál cukrot, mogyorót, jóságos öreg? - Hoztam bizony, hoztam én, hisz itt az idő, nem marad ma üresen egyetlen cipő. Hajnalodik. Csillagok szaladnak elé, amint ballag Mikulás már hazafelé.

Erdős Sándor Csillagszárnyú Lina A falu szélén állt egy roskatag, hideg ház, amelyet mintha a szél tartott volna egyben a meszes falak között. Ebben a házban élt Lina, a nagy szemű, halk szavú kislány. Mindig úgy járt, mintha a hópihe-kergette levegő nehezebb lenne a vállán, mint más gyereknek. Mostohaszülei ridegek voltak. Nem emelték rá a kezüket, de a szavaik… azok néha jobban fájtak, mint bármilyen ütés. Lina mégis szelíd maradt; a rossz szó után is lehajtotta a fejét, és halkan csak annyit mondott: — Majd holnap jobb lesz. De a holnapok ritkán lettek jobbak. Mégis volt valami, ami mindig melegítette a szívét: a csillagok. Amikor esténként kilopózott a ház mögé, felnézett az égre, és suttogott nekik. — Ti értitek, ugye? — kérdezte. A csillagok pedig mintha aprót pislantottak volna válaszul.  Azon az évben különösen kegyetlen tél jött. A szél faggyal csípett, az udvart vastag hó borította, és a házban sem volt sok meleg. Szenteste napján a mostohaszülők zsörtölődve készülődtek, ...

Erdős Sándor Dal a télben Réten túl, egy kis faluban karácsonyfa mellett, énekelt egy csapat gyerek, ahogy tőlük tellett. Jenő a kis egérlegény felébredt a télben, úgy hallotta kint a mezőn énekelnek szépen. Amint kibújt egérlyukból deres lett a lába, nem tudott felmelegedni toporgott hiába. Megremegve nézett körül a szeme megrebbent. Kinek van kedve dalolni ebben a hidegben? Havon kívül semmi sem volt se közel, se távol, mégis hallott muzsikaszót messze a határból. Ejnye, mindegy ki énekel. Vissza is ment gyorsan. Inkább alszik még egy nagyot a meleg vacokban.

Erdős Sándor A téli erdő csöndje A téli erdő csöndjének nevezte mindenki azt a helyet, de volt benne valami, amit csak az értett igazán, aki be is merészkedett a hóval lehelt fák közé. A kislány – akit most nevezzünk Linának – jól ismerte ezt a csöndet. Nem volt benne félelem, sem hideg magány; inkább olyan volt, mint amikor valaki halkan figyel, s csak arra vár, hogy elmerd mondani a gondolatod. Ezen a különösen fagyos reggelen Lina meleg télikabátban baktatott a havas ösvényen, nyomában apró, rövid lábú barátja, Poff, a kíváncsi kis kutya, aki minden karácsony táján rénszarvas-agancsot hordott a feje búbján – mert úgy érezte, így sokkal könnyebben találhat majd csodát. – Tudod, Poff – mondta Lina, miközben a fák közé nézett –, azt hiszem, ma történni fog valami különös. A kutya bizakodva csóválta rövid farkát. Talán még meg is értette, hiszen a levegőben valóban volt valami megmagyarázhatatlan izgalom, akár egy kedves titok első suttogása. Ahogy beljebb léptek az erdőbe, a fák egysze...