Kacagóra. Minden, ami érdekes.

Utazó meseműhely Szundi Bundi és a Nagy Városi Szunyálás Aznap reggel a nap különösen lassan kelt fel.  Úgy nyújtózkodott az égen, mintha neki sem lenne kedve sietni.  A fény lustán csorgott le a háztetőkről, és még az árnyékok is ásítottak egyet. A Szundamezőn lakó Szundi Bundi már félig aludt, félig ébren volt.  Egyik szeme nyitva, a másik már egy álmot nézett.  Halkan motyogott: - Ma minden olyan… álmos. Egy apró billenéssel legurult a felhőszélről, és mire egy nagyot ásított, már a város közepén landolt. A főtéren a rendőr szorgalmasan irányította a forgalmat.  Karja fel-le mozgott, sípja vidáman csipogott. Szundi Bundi megállt mellette. - Micsoda ritmus! – suttogta. – Mint egy altatódal… És már aludt is. A rendőr feje lassan előrebukott.  Az autók tanácstalanul toporogtak, egy busz félig elindult, egy biciklis megállt középen, és senki sem tudta, most ki jön és ki megy. Szundi Bundi tovább gurult a pékséghez.  Bent meleg volt, friss kelttészta ill...

Erdős Sándor Éhes madarak Dér borítja ma a fákat hideg szelek fújnak. Hó festette oszlopokon, bús galambok búgnak. Megfagyott a madár dala, csend ural ma mindent. Beköszön a cudar hideg, Tél apóka biccent. A didergő kis madarak, már a tavaszt várják, akkor hó alól kibújnak magok és a lárvák. Télen a hólepel alatt nem találnak étket, segíts nekik hogy kibírják, etessed meg őket.

Erdős Sándor Kis molyom Zúzmara borít most mindent megfagyott a víz is. Nem is megyek a hidegre bekuckózok én is. Meleg van a kis kunyhómban jól érzem most magam, mindenem kis lakótárssal megosztom, hogyha van. Kérdezed, hogy kivel élek? Válaszolok nyomban. Egy kis apró molylepkével, találtam  a gyomban. Hazahoztam, mert beteg volt szegény csak tüsszögött. Deres volt az egész mező, fázott a fű között. Adtam neki meleg teát nem ivott cseppet sem, de legalább a melegben egy picit megpihen. El is múlt a tüsszögése megjött az ő kedve, elrepült az ablak felé a pici molylepke. Kirepült a langymelegből, megdermedt a szárnya. Botorságot tett, ő tudja, most már nagyon bánja. Vissza is tért a szobába boldog vagyok nagyon. Most már újra ketten vagyunk, úrrá lettünk fagyon.

Erdős Sándor Az árva cica karácsonya Kihalt utca sötétjében Szent karácsony éjjelén, árva cica gömbölyödik fázik nagyon a szegény. Kis pocakja üres maradt nincsen, aki etesse. Rossz gazdája már megunta az utcára kitette. Összes bűne annyi volt csak, hogy megszülte az anyja, kinyílt szeme a világra ez volt az ő hibája. Arra csoszogott egy öreg cipelte az éveket, hite hagyta, nem várta már, valaha boldog lehet. Meglátta az árva cicát nagyot nyögve lehajolt, felemelte, simogatta a kis cica dorombolt. Csendes viskó falu szélén falát évek rágtak meg, itt a cica öreg mellett többé már nem didereg. Magány elszállt, együtt élnek a kis cica jóllakik. Hárman vannak a viskóban, szeretet is itt lakik.

Lev Tolsztoj: Pánov bácsi karácsonya Élt egyszer, valamikor réges-régen, egy messzi orosz falucskában egy öreg cipészmester. Pánov volt a neve, ám senki sem nevezte Pánovnak, vagy Pánov úrnak, de még csak Pánov cipésznek sem. Bárkivel találkozott, mindenki egyszerűen Pánov bácsinak szólította. Pánov bácsi nem volt túl gazdag. Egyetlenegy piciny kis szobával rendelkezett, melynek ablaka az utcára nézett. Ebben a szobácskában élt, és itt készítette, foltozgatta, javítgatta szorgalmasan a cipőket. Azt sem állíthatjuk róla, hogy szegénységben élt, hisz voltak szerszámai, volt egy ütött-kopott tűzhelye, amelyen megfőzhette ebédjét, amely mellett melengethette meggémberedett tagjait; egy nagy fonott széke, melyben néha-néha megpihent, sőt olykor el is szundikált; egy jó erős ágya férctakaróval, na meg egy kis olajlámpája, amelyet akkor gyújtott meg, amikor ráköszöntött az esti sötétség. És az emberek állandóan jöttek hozzá. Hol új cipőt rendeltek nála, hol foltozni, talpalni, esetleg új sark...

Zelk Zoltán: Mikulás Égi úton fúj a szél, hulldogál a hó, nem bánja azt, útra kél Mikulás apó. Vállán meleg köpönyeg, fújhat már a szél, nem fagy meg a jó öreg, míg a földre ér. Körülötte égi fák, rajtuk csillagok, lámpást tart a holdvilág, fényesen ragyog. Lent a földön dalba fog száz és száz harang: "Jó, hogy itt vagy, Mikulás, gling, giling-galang!" Ablakba tett kiscipők várják jöttödet. - Hoztál cukrot, mogyorót, jóságos öreg? - Hoztam bizony, hoztam én, hisz itt az idő, nem marad ma üresen egyetlen cipő. Hajnalodik. Csillagok szaladnak elé, amint ballag Mikulás már hazafelé.

Erdős Sándor Csillagszárnyú Lina A falu szélén állt egy roskatag, hideg ház, amelyet mintha a szél tartott volna egyben a meszes falak között. Ebben a házban élt Lina, a nagy szemű, halk szavú kislány. Mindig úgy járt, mintha a hópihe-kergette levegő nehezebb lenne a vállán, mint más gyereknek. Mostohaszülei ridegek voltak. Nem emelték rá a kezüket, de a szavaik… azok néha jobban fájtak, mint bármilyen ütés. Lina mégis szelíd maradt; a rossz szó után is lehajtotta a fejét, és halkan csak annyit mondott: — Majd holnap jobb lesz. De a holnapok ritkán lettek jobbak. Mégis volt valami, ami mindig melegítette a szívét: a csillagok. Amikor esténként kilopózott a ház mögé, felnézett az égre, és suttogott nekik. — Ti értitek, ugye? — kérdezte. A csillagok pedig mintha aprót pislantottak volna válaszul.  Azon az évben különösen kegyetlen tél jött. A szél faggyal csípett, az udvart vastag hó borította, és a házban sem volt sok meleg. Szenteste napján a mostohaszülők zsörtölődve készülődtek, ...