Ugrás a fő tartalomra

Erdős Sándor - Margit a büdösbogár

Erdős Sándor

Margit a büdösbogár


Margit a kis büdösbogár

mérges volt a sáskára,

mert szerinte azt hitte, hogy

ő a mező császára.


Pedig aztán a kis sáska

születetten szerény volt.

Az egyetlen bűne csak az,

hogy a réten bóbiskol.


Margit szerint az egész rét

csakis az ő otthona.

Ezért hát a rusnya sáska

nem aludhat ott soha.


Törte fejét Margit bogár.

Mit tegyen a sáskával?

Biztos, hogy el nem bűvöli

a sosem volt bájával.


–Nem fog engem bosszantani,

én most kitolok vele!

Gondolta, hogy ás egy gödröt

a sáska essen bele.


Neki is állt nagy erővel

ásott sokat őkelme.

Izzadt is ám, el is fáradt.

Elhagyta a türelme.


Gondolta most szusszan egyet

le is ült fenekére,

ám azonnal belepottyant

mély gödör közepébe.


Nagy bajban lett Margit bogár,

pislogott a gödörben.

Gödör szélén ásítozott

a kis sáska eközben.


–Segíts kérlek, hadd másszak ki,

itt lent nincsen élelem –

könyörgött a büdös bogár –

halálomat itt lelem.


–Gyere pajti – mondta sáska

–nyújtsad csak a kis kezed.

–Kihúzlak a mély gödörből,

irhád el is viheted.


Elmondtam e történetet

remélem, hogy figyeltél.

Mert aki másnak vermet ás

bizony ritkán nevetgél.




Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Fodor Sándor: Csipike, a mesemondó

Fodor Sándor: Csipike, a mesemondó Mire feljött a telihold, vidám nevetéstől, jókedvtől zengett az egész erdő. A pisztrángok fel-felugráltak a vízből és bukfencet vetettek a levegőben. Kecskebéka pedig olyan táncba fogott a parton, mintha világéletében ezt tanulta volna. Szarvasbika előkelően kijelentette, hogy már az elején tudta, humbug az egész, de amikor azt hitte, nem látják, ő is nagyokat ugrott örömében. Vaddisznó bácsi is ünnepelt, csak Vadmalac búsult, amiért elmaradt az érdekes látnivaló. A méhek vidám zümmögéssel szedték le a viaszt a tartalékbejáratokról, Harkály mester pedig boldog volt, hogy mégsem kellett nádirigónak mennie. Hiába, az ő korában már nehéz új életet kezdeni, mégha nem is egészen idegen neki az új mesterség. Sünék jókedvűen indultak éjjeli műszakba. Amikor Bagoly doktor meghallotta a dolgot, akkorát nevetett, hogy még a szemüvegét is le kellett vennie. - Hiába - mondta -, nagy kópé ez a Csipike! Legboldogabb azonban az egész erdőben, sőt talán az egész föld...

Erdős Sándor : Tóbiás nyári kalandja

Erdős Sándor Tóbiás nyári kalandja Tóbiás a szürke egér elhagyta az otthonát. Nem törődött a hőséggel, csábította a világ. Nyár derekán, korán reggel, felpakolt a nagy útra. Egérlyukban rég heverő hátizsákját áttúrta. Volt abban mindenféle lom, nem is talált hasznosat. Pakolt bele fontos holmit: füstölt sajtból jó sokat. Nagy meleg volt, sütött  a nap. Szomjas is lett Tóbiás. Zsákjában nem volt víz, csak sajt. Stimmelt is a számadás. Közel, s távol sehol sincs víz. Nem volt, ami lehűtse. Árnyék sehol. Vége az lesz: pecsenye lesz belőle. Elterült a tűző napon, letaglózta a hőség. Tűztek rá a napsugarak, úgy érezte, hogy megég. Ám valami eltakarta előle a nap fényét. Bagoly nézte a magasból, a fene az ízlését. Nagyon álmosan, fáradtan repült erre távólról. Késve tartott hazafelé éjszakai műszakból. Tóbiás nagyon megijedt. Jó lenne most eltűnni. Hiszen ez a rusnya bagoly egeret szokott enni. Meg is látta kis Tóbiást, nagyon jó volt a szeme. Kiszáradt jószág fekszik lent, nem egérnek t...

Erdős Sándor:A bátor nyúl ( Vers )

Erdős Sándor A bátor nyúl Erdő hőse a bátor nyúl nem vett még részt harcokban, kidüllesztett mellel sétál mindig csak az árnyékben. Rettegik őt az erdőben, félnek tőle oly nagyon. Messziről elkerülik hát, éjjelen és nappalon. Pedig a nyúl elég vézna nem éppen egy atléta, persze mellette megy medve rávetül az árnyéka. Ha nem lenne ott a medve bajba lenne a hős nyúl. Azon nyomban kiderülne, ő csak egy gyáva ficsúr.