Ugrás a fő tartalomra

Zelk Zoltán: Őszi mese

 Zelk Zoltán: Őszi mese 

     Egy magas fa legfelső ágán élt a kis falevél. Mostanában nagyon szomorú volt. Hiába jött játszani hozzá a szellő, csak nem vidult fel.

     – Miért nem hintázol velem? – kérdezte a szellőcske. – Láttam, most mindig egy kismadárral beszélgetsz. Ugyan, mennyivel mulatságosabb ő nálamnál? No, de találok én is más pajtást! 

     A falevél erre sírva fakadt. 

     – Ne bánts, szellőcske, tudhatnád, mennyire szeretlek, és láthatod, milyen szomorú lett a sorsom. Azelőtt reggelenként arany napsugárban fürödtem, és fecskesereg köszöntött vidám jó reggelt. Most se napsugár, se fecskék. Hová lettek, miért hagytak el? Nézd az arcom, a nagy bánattól egészen megöregedtem, már ráncos is, az esőcseppek naphosszat elülhetnek benne! 

     A szellő megsajnálta a falevelet. Megsimogatta, vigasztalta, de az zokogott, hogy leszakadt az ágról, és hullt a föld felé.

     Nem baj, ha meghalok – gondolta –  úgysem ér már semmit az életem. 

     De a szellő nem hagyta kis barátját: szárnyára vette, s azt mondta:

     – Oda viszlek, ahová akarod! Merre repüljünk?

     De a falevél bizony nem tudta.

     Éppen akkor egy kismadár szállt a fára. Csodálkozott, hogy nem találta ott a falevelet; máskor már messziről integetett neki, alig várta, milyen híreket hoz.

     – Ott van a kismadár – ujjongott a falevél, – akivel beszélgetni láttál. ő megígérte, hogy hírt hoz a fecskékről, talán már tudja is, merre kell utánuk menni!

     Odarepültek hát hozzá. A kismadár elmondta, hogy egyik pajtása látta, mikor a fecskék összegyűltek s elhatározták, hogy itt hagyják ezt a vidéket, s elindulnak tengerentúlra. Azt beszélték: ott mindig aranyos napsugár ragyog.

     – Menjünk utánuk – könyörgött a falevél.

     A szellő nem kérette magát. Szálltak hegyen-völgyön, erdőkön, mezőkön, míg csak a tengerhez nem értek. Azon is átszálltak, mikor egy fecske suhant el mellettük. Rögtön észrevette a kis falevelet, aki több társával együtt olyan kedves házigazdája volt. Örömében gyorsan összehívta a fecskéket; de mire odaértek, a falevél már nagyon fáradt volt. A fecskék szépen rátették a csillogó tenger hátára. Ott himbálódzott a ragyogó napsütésben. A fecskék énekeltek, a napsugár mosolygott, a szellő duruzsolt.

     – Most már boldog vagyok – sóhajtotta a kis falevél, aztán álomba ringatta a tenger.



Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Fodor Sándor: Csipike, a mesemondó

Fodor Sándor: Csipike, a mesemondó Mire feljött a telihold, vidám nevetéstől, jókedvtől zengett az egész erdő. A pisztrángok fel-felugráltak a vízből és bukfencet vetettek a levegőben. Kecskebéka pedig olyan táncba fogott a parton, mintha világéletében ezt tanulta volna. Szarvasbika előkelően kijelentette, hogy már az elején tudta, humbug az egész, de amikor azt hitte, nem látják, ő is nagyokat ugrott örömében. Vaddisznó bácsi is ünnepelt, csak Vadmalac búsult, amiért elmaradt az érdekes látnivaló. A méhek vidám zümmögéssel szedték le a viaszt a tartalékbejáratokról, Harkály mester pedig boldog volt, hogy mégsem kellett nádirigónak mennie. Hiába, az ő korában már nehéz új életet kezdeni, mégha nem is egészen idegen neki az új mesterség. Sünék jókedvűen indultak éjjeli műszakba. Amikor Bagoly doktor meghallotta a dolgot, akkorát nevetett, hogy még a szemüvegét is le kellett vennie. - Hiába - mondta -, nagy kópé ez a Csipike! Legboldogabb azonban az egész erdőben, sőt talán az egész föld...

Erdős Sándor : Tóbiás nyári kalandja

Erdős Sándor Tóbiás nyári kalandja Tóbiás a szürke egér elhagyta az otthonát. Nem törődött a hőséggel, csábította a világ. Nyár derekán, korán reggel, felpakolt a nagy útra. Egérlyukban rég heverő hátizsákját áttúrta. Volt abban mindenféle lom, nem is talált hasznosat. Pakolt bele fontos holmit: füstölt sajtból jó sokat. Nagy meleg volt, sütött  a nap. Szomjas is lett Tóbiás. Zsákjában nem volt víz, csak sajt. Stimmelt is a számadás. Közel, s távol sehol sincs víz. Nem volt, ami lehűtse. Árnyék sehol. Vége az lesz: pecsenye lesz belőle. Elterült a tűző napon, letaglózta a hőség. Tűztek rá a napsugarak, úgy érezte, hogy megég. Ám valami eltakarta előle a nap fényét. Bagoly nézte a magasból, a fene az ízlését. Nagyon álmosan, fáradtan repült erre távólról. Késve tartott hazafelé éjszakai műszakból. Tóbiás nagyon megijedt. Jó lenne most eltűnni. Hiszen ez a rusnya bagoly egeret szokott enni. Meg is látta kis Tóbiást, nagyon jó volt a szeme. Kiszáradt jószág fekszik lent, nem egérnek t...

Erdős Sándor:A bátor nyúl ( Vers )

Erdős Sándor A bátor nyúl Erdő hőse a bátor nyúl nem vett még részt harcokban, kidüllesztett mellel sétál mindig csak az árnyékben. Rettegik őt az erdőben, félnek tőle oly nagyon. Messziről elkerülik hát, éjjelen és nappalon. Pedig a nyúl elég vézna nem éppen egy atléta, persze mellette megy medve rávetül az árnyéka. Ha nem lenne ott a medve bajba lenne a hős nyúl. Azon nyomban kiderülne, ő csak egy gyáva ficsúr.