Ugrás a fő tartalomra

Erdős Sándor - A rettenetes szörnyeteg

Erdős Sándor

A rettenetes szörnyeteg

 

  Egyszer régen, mikor még az emberek nem voltak ennyire kiműveltek éügyesek, az erdő szélén kóborolt egy apró kis macska, akit a gazdája kidobott, mert már nem tudott neki enni adni. Úgy gondolta ad még egy esélyt a kis állatnak az élethez, hátha el tudja látni magát. A macska éhes volt és fázott, ezért közelebb ment a nem messze lévő tanyához, félve az egyik üresen álló disznóólhoz lopakodott és az ajtó résén keresztül be is bújt oda. Az ólat a gazda minden féle lomok tárolására használta, így a macska a halomban álló javításra váró búzászsákokra kucorodott és a fáradságtól azonnal elaludt.

  Fertály óra múlva a gazda együgyű fia egy halom rossz zsákot vitt be az ólba, de mikor az ajtót kinyitott az hangosan nyikorogni kezdett. A nagy zajra felébred a kis macska és ijedtében tágra nyílt a szeme. A gazda fia mikor belépett egy sárgán világító szempárt látott egy hatalmas ormótlan testen és rémületében ordítozva rohant az apjához.

  – Édesapám, édesapám ! Egy hatalmas szörny rejtőzik az ólban!

 Persze nem szörny volt ott, hanem a szegény kismacska szeme világított a sötétben mikor a fiú kinyitott az ajtóés a fény megcsillant rajta. A hatalmas testnek hitt forma pedig a sok összehajigált zsák volt csupán. Persze a gazda sem hitt együgyű fiának éöles léptekkel indult az ól felé, hogy megnézze mit látott a fiú. Néhány pillanat múlva kiabálva rohant a falu felé.

  – Szörnyek az ólban! Szörnyek az ólban! kiabálta futás közben.

 A hatalmas kiabálásra összegyűlt a téren a falu népe. Kíváncsian és félve hallgatták a gazda beszámolóját, miszerint vagy tíz szörnyeteg fészkelte be magát az egyik ólba. Gyorsan kapát, kaszát ragadtak és rohantak is oda hogy kiűzzék a gonosz lelkeket. Mikor odaértek a falu legerősebb legénye futott be az ólba egy karóval a kezében, de egy perc sem telt bele és kiabálva rohant ki onnan.

  – Vannak vagy százan, ezek legyőzhetetlenek!

   Na most lett csak nagy a riadalom, senki sem mert még a közelébe sem menni az ólnak. Ekkor lépett elő egy sok csatát megért vitéz, aki kardját kihúzva a hüvelyéből berontott az ólba, és jobbra- balra kaszabolni kezdett ezzel elvágva a köteleket, ami a mennyezetre felhúzott taligát tartotta. Amint elvágta a kötelet a taliga a fejére esett és a vitéz ordítva rohant ki a falusi nép közé.

  –  Ezren vannak! Ezren vannak!  –  kiabálta.

  –   Most mit tehetünk?  – Dugta össze a fejét a falu bölcse és elöljárója.

 Megvitatták eldöntötték hogy, mivel legyőzni nem tudják, lekenyerezik a szörnyeket és ellátják minden féle élelemmel, talán akkor nem bántja őket. Így is lett. Minden reggel a legfinomabb kolbászokat, tejet és kenyeret dobtak be az ól ajtaján. nem is bántotta a falu népét semmiféle szörnyeteg. A kis macska pedig gömbölyödni kezdett a remek élelemtől, Ennél jobb dolga nem is lehetett volna neki. Itt a vége, fuss el véle.


Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Fodor Sándor: Csipike, a mesemondó

Fodor Sándor: Csipike, a mesemondó Mire feljött a telihold, vidám nevetéstől, jókedvtől zengett az egész erdő. A pisztrángok fel-felugráltak a vízből és bukfencet vetettek a levegőben. Kecskebéka pedig olyan táncba fogott a parton, mintha világéletében ezt tanulta volna. Szarvasbika előkelően kijelentette, hogy már az elején tudta, humbug az egész, de amikor azt hitte, nem látják, ő is nagyokat ugrott örömében. Vaddisznó bácsi is ünnepelt, csak Vadmalac búsult, amiért elmaradt az érdekes látnivaló. A méhek vidám zümmögéssel szedték le a viaszt a tartalékbejáratokról, Harkály mester pedig boldog volt, hogy mégsem kellett nádirigónak mennie. Hiába, az ő korában már nehéz új életet kezdeni, mégha nem is egészen idegen neki az új mesterség. Sünék jókedvűen indultak éjjeli műszakba. Amikor Bagoly doktor meghallotta a dolgot, akkorát nevetett, hogy még a szemüvegét is le kellett vennie. - Hiába - mondta -, nagy kópé ez a Csipike! Legboldogabb azonban az egész erdőben, sőt talán az egész föld...

Erdős Sándor : Tóbiás nyári kalandja

Erdős Sándor Tóbiás nyári kalandja Tóbiás a szürke egér elhagyta az otthonát. Nem törődött a hőséggel, csábította a világ. Nyár derekán, korán reggel, felpakolt a nagy útra. Egérlyukban rég heverő hátizsákját áttúrta. Volt abban mindenféle lom, nem is talált hasznosat. Pakolt bele fontos holmit: füstölt sajtból jó sokat. Nagy meleg volt, sütött  a nap. Szomjas is lett Tóbiás. Zsákjában nem volt víz, csak sajt. Stimmelt is a számadás. Közel, s távol sehol sincs víz. Nem volt, ami lehűtse. Árnyék sehol. Vége az lesz: pecsenye lesz belőle. Elterült a tűző napon, letaglózta a hőség. Tűztek rá a napsugarak, úgy érezte, hogy megég. Ám valami eltakarta előle a nap fényét. Bagoly nézte a magasból, a fene az ízlését. Nagyon álmosan, fáradtan repült erre távólról. Késve tartott hazafelé éjszakai műszakból. Tóbiás nagyon megijedt. Jó lenne most eltűnni. Hiszen ez a rusnya bagoly egeret szokott enni. Meg is látta kis Tóbiást, nagyon jó volt a szeme. Kiszáradt jószág fekszik lent, nem egérnek t...

Erdős Sándor:A bátor nyúl ( Vers )

Erdős Sándor A bátor nyúl Erdő hőse a bátor nyúl nem vett még részt harcokban, kidüllesztett mellel sétál mindig csak az árnyékben. Rettegik őt az erdőben, félnek tőle oly nagyon. Messziről elkerülik hát, éjjelen és nappalon. Pedig a nyúl elég vézna nem éppen egy atléta, persze mellette megy medve rávetül az árnyéka. Ha nem lenne ott a medve bajba lenne a hős nyúl. Azon nyomban kiderülne, ő csak egy gyáva ficsúr.