A kis jégkorszak és a festészet

A kis jégkorszak és a festészet 

A kora újkor egyik legizgalmasabb festményének elkészítésére II. Rudolf császár még akkor adott megbízást, amikor jobb pszichés állapotnak örvendett. A kereszténység világi feje udvari festőjével, Giuseppe Arcimboldóval (1527-1593) a termékenység pogány isteneként ábrázoltatta magát, arcát egzotikus és hazai gyümölcsök, gabonakalászok, szelídgesztenye, kukorica, cukkini és őszibarack egyvelege alkotta, szürrealista hatást kölcsönözve a képnek.¹ A terméketlenség akut probléma volt az 1570 körüli években, amikor Közép-Európában a legszörnyűbb éhínség dúlt. Az a vélemény, hogy a manierizmus az egyre fokozódó társadalmi instabilitás és bizonytalanság, avagy Arnold Hauser (1892-1978) szerint a korra jellemző meghasonlottság kifejeződése volna,² a barokk pedig az új egyensúlyra találásé, nem lelt pozitív visszhangra a művészettörténészek körében.³ Ugyanez vonatkozik Hans Neuberger elemzésére, aki a tájképeken található felhők számbavételével keresi a klímaváltozás bizonyítékait.⁴ A középkori táblaképek arany hátterében olyan kevés felhő látható, mint a 20. század absztrakt festményein. Meglepő viszont, hogy milyen gyakran tűnnek fel sötét felhők El Greco (1541-1614) képein. Elképzelhető, hogy Krisztust megfosztják ruháitól című festményén az égbolt megformálása a 'téma spiritualizálását' szolgálja,⁵ ez azonban nem zárja ki, hogy a természet változásaival is összefüggésbe hozható. Még a fa- és rézmetszetek képi hátterében is feltűnnek a sötét felhők, noha ezzel a technikával nem könnyű az ábrázolásuk. Az évszakokat ábrázoló zsánerképek mellett először a nagy formátumú festmények választják az időjárást külön témaként, mint például id. Pieter Brueghel (1525-1569) Komor nap című képe, amelyen "a szürke égbolt alatt, a hideg szél szürke felhőket űz a sápadt Hold előtt... acélszürke hegyek havas csúcsa magasodik a fagytól dermedt város fölé, a vihar hajókat sodor veszélybe és elpusztít egy part közeli falut."⁶ Még szuggesztívabb erejű a tájfestészet egy új ágának, a téli tájképnek a felfedezése. Brueghel Téli vadászat című festménye, amely valamennyi téli tájat ábrázoló kép prototípusa, fáradt színeivel határtalan szigort és vigasztalanságot sugároz.⁷ Ólomszürke, jeges égboltjával túllép ez a kép az évszakábrázolás zsánerszerű vonásain. "A Téli vadászat minden részletében a tél lényegét juttatja kifejezésre: a fák ahelyett, hogy a földből nőnének, mintha inkább bele volnának verve; az összegabalyodott ágak kiszáradtnak és törékenynek tűnnek; a házak dideregve bújnak meg hósüvegük alatt; a hegyek csúcsos formáikkal jégtömböknek hatnak, az emberek és az állatok sötét árnyképekhez, saját árnyékukhoz hasonlatosak."⁸ A téli táj témáját Brueghel utolsó éveiben számos variációban megfestette, ezek közé tartozik az 1566-ból való Betlehemi népszámlálás (Brüsszel, Musées Royaux des Beaux-Arts) és a Betlehemi gyermekgyilkosság (Bécs, Kunsthistorisches Museum) című képe, ez utóbbin a római martalóchad egy behavazott németalföldi faluban öldököl. Vezérük a németalföldi spanyol helytartónak, Fernando Álvarez de Toledónak, Alba hercegének (1507-1582) vonásait viseli magán: római és spanyol terror, üdvtörténet és nemzeti történelem egymásba fonódásának lehetünk szemtanúi. Az egyik leginkább zavarbaejtő képe, a Három királyok imádása hóban (Winterthur, Reinhart gyűjtemény) semmi meghatót nem tartalmaz. A zord téli tájban még felfedezni is nehéz a sűrű hóesésben a betlehemi istállót.⁹

A téli tájak mellé más jellegű katasztrófák ikonográfiai ábrázolásait is fel lehetne sorakoztatni, például áradások, hegyomlások, özönvizek, szökőárak és hajótörések képeit. Éppen a hajótörés az, aminek szimbolikus jelentősége miatt aligha keresték valós alapját,¹⁰ pedig a gyakori viharok miatt nagyon is reális veszélyt jelentett, nemcsak a hajók legénysége és az utasok, hanem a hajótulajdonosok és a kereskedelmi expedíciók tőkebefektetői számára is.¹¹ Itt életről és tulajdonról volt szó, és az éppen kialakulófélben levő biztosítási rendszer a veszélyeket csak enyhíteni tudta, elhárítani nem. Khevenhüller 1576 februárjában szörnyű viharról számol be, amelynek során Villafranca kikötőjében nyolc spanyol vitorlásgálya süllyedt el a legénységgel és a pénzküldeményekkel együtt.¹² Hegyomlások, lavina- és árvízkatasztrófák esetében feltételezhető a közvetlen összefüggés a csapadék mennyisége és a katasztrófa között, és nincs szükség allegorikus magyarázatra. A meghiúsulás allegóriája volt az, ami a vihart és a hajótörést a művészek számára oly vonzóvá tette.

Forrás:

Wolfgang Behringer: A klíma kultúrtörténete - a jégkorszaktól a globális felmelegedésig. Corvina Kiadó, Budapest. Második kiadás, 2017.

Kép:

Az 1560-as évek szélsőséges teleinek hatására felfedezik a téli tájképet. Pieter Brueghel: Téli vadászat, 1565 körül.