Erdős Sándor - Csigamici és a Rózsaszín Gombák Birodalma

Erdős Sándor

Csigamici és a Rózsaszín Gombák Birodalma

Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy apró, vidám rét, ahol minden egy kicsit más volt, mint máshol. A fű zöldebb, a szél dallamosabb, és még a harmatcseppek is kuncogtak, mikor legurultak a levelekről. De a legkülönösebbek mégis a rózsaszín gombák voltak!

Nem holmi szokványos pöttyös kalapos gombák voltak ezek – ó, nem! A rózsaszín gombák este meséket suttogtak, reggel nevetgéltek, délben meg árnyékot adtak a legkedvesebb lakójuknak: Csigamicinek.

Csigamici egy apró, tejszínű kis hernyó volt, akinek két szív alakú csápja volt – és ez már önmagában is különleges, mert a szívek mindig pirosan világítottak, valahányszor Csigamici boldog volt. Márpedig ő szinte mindig az volt.

Minden reggel előbújt a fű közül, körbepillantott, és azt mondta:

– Jó reggelt, világ! Kész vagyok a kalandra!

A gombák pedig bólogattak, mintha csak azt felelnék:

– Menj csak, Csigamici, de ne feledd el a mosolyt vinni magaddal!

Egy nap azonban furcsa dolog történt. Az egyik gomba, a legnagyobb és legbölcsebb, akit a többiek csak Gombapapának hívtak, elsápadt. Illetve… rózsaszín helyett fakóbb lett, ami gombanyelven azt jelentette: baj van!

– Jaj, Csigamici – sóhajtotta Gombapapa –, elfogyott a színem! A rózsaszín fényem nélkül a rét elszürkülhet!

Csigamici nem tétovázott. Szívei egyet dobbantak, és elhatározta, hogy elindul megkeresni a Rózsaszín Szellőt, aki vissza tudja hozni Gombapapa színét.

Útnak indult, kúszott, mászott, néha megcsúszott egy harmatcseppen, de mindig felnevetett. Útközben találkozott Zizivel, a zümmögő méhecskével.

– Hová, hová, Csigamici? – kérdezte Zizi.

– Meg kell találnom a Rózsaszín Szellőt, mert Gombapapa elsápadt!

– Szellőt keresni? Az bizony repülős dolog! De ha nem tudsz repülni, legalább dalolj! A dal elrepül helyetted is!

Csigamici tehát énekelni kezdett, és láss csodát – a dallam eljutott a messzeségbe, egészen a Rózsaszín Szellő füléig.

A szellő lelibbent a rétre, megcirógatta Gombapapát, és máris újra tündöklött a színe! A rózsaszín fény visszatért, a gombák nevetve ringatóztak, és Csigamici két kis szíve akkorát dobbant, hogy a rét legapróbb virágai is elpirultak.

Azóta, ha este a hold rásüt a rózsaszín gombákra, Csigamici meséket suttog nekik arról, hogy a legkisebbek is képesek nagy csodákat tenni – ha van bennük egy cseppnyi bátorság, és két szív, ami szeret.

Itt a vége, csiga vége,

rózsaszín a gomba széle.

Ha hiszed, ha nem hiszed,

Csigamici integet!