Erdős Sándor - A kísértet, aki félt a sötéttől

Erdős Sándor

A kísértet, aki félt a sötéttől

Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy kísértet, akit Fátyolkának hívtak. Fátyolka egy réges-régi kastélyban lakott a domb tetején, ahol a padló nyikorogott, a szél süvített, és a pókok olyan vastag hálókat fontak, mint a kötél.

Minden éjjel, mikor a nap lebukott a hegyek mögé, a többi kísértet vígan huhogott, csörgette láncait és ijesztgette a látogatókat. De Fátyolka… ő bizony a takarója alá bújt.

Mert Fátyolka félt. A sötéttől!

– Kísértet létére! – nevetett rajta mindig Szellem Samu, a torony szelleme. – Hiszen a sötét a te barátod!

– Az lehet, de én jobban szeretem a gyertyafényt! – hebegte Fátyolka, és reszketve gyújtott egy pislákoló mécsest.

Amikor eljött az éjfél, a többiek kimentek huhogni, de Fátyolka inkább bebújt a könyvtár poros függönye mögé. Ott érezte magát biztonságban. Csakhogy egy este a gyertyája hirtelen kialudt. Puff! Sötét lett.

Fátyolka majdnem felsikoltott. De ekkor valami különös történt: a sötétből valami halk zümmögés hallatszott, és apró zöld fényecskék kezdtek táncolni körülötte. Száz meg száz kis szentjánosbogár!

– Ne félj tőlünk – cirpelte az egyik. – Mi is a sötétben élünk, de látod, hoztunk egy kis fényt neked.

– De hát… ti nem féltek? – kérdezte Fátyolka.

– Ugyan, minek félni attól, ami csak a világ másik arca? A sötét nem gonosz, csak csendes.

Fátyolka nagy levegőt vett (amennyire egy kísértet tud), és kinyitotta a szemét. A kastély, amit nappal kopottnak és félelmetesnek látott, most ezernyi apró fényben úszott. Az árnyékok táncoltak a falakon, és a sötétség nem is tűnt többé olyan ijesztőnek.

Attól az éjszakától kezdve Fátyolka nem bújt el többé. Ő lett a kastély „fénykísértete”, aki minden sötét zugba vitt egy kis világosságot – néha gyertyával, néha csak egy kedves mosollyal.

És ha valaki eltévedt a dombon éjszaka, mindig láthatta a kis fénylibegést a kastély ablakában – Fátyolka integetett neki, már egyáltalán nem félve a sötéttől.

Néha csak egy apró fény kell ahhoz, hogy a félelemből csoda legyen.