Erdős Sándor
A világlátott szög
Hol volt, hol nem volt, volt egyszer egy aprócska szög. Nem nagyobb egy gyufaszálnál, ott pihent egy öreg műhely polcán, egy rozsdás dobozban a többi szög között.
A többiek meg voltak elégedve: jó lesz majd valami deszkába, székbe, kerítésbe. Csakhogy ez a szög más volt. Ő mindig arról álmodott, hogy lássa a világot: erdőket, folyókat, hegyeket, és talán még a tengert is.
– Bolondos vagy – csörögtek rá a társai. – Egy szögnek az a dolga, hogy tartson valamit.
De a szög nem tágított az álmától. Egyik reggel, amikor a műhely ablakán besütött a nap, arra repült egy cinege. Rászállt a párkányra, és csodálkozva nézett be.
A szög bátorságot gyűjtött, és megszólította:
– Cinege, kedves madár! Elvinnél engem a világba? Szeretném látni, mi van a műhelyen túl.
A madár csodálkozott, de megérezte a szög szívében a vágyat.
– Nehéz vagy, de apró. Megpróbálhatom! – csiripelte.
A cinege csőrébe fogta a szöget, és kiemelte a dobozból. A szög repült, repült, ahogy még sohasem. Alattuk zöldellő rétek, kanyargó patak, messze kéklő hegyek suhantak el. A szög boldogan csillogott a napfényben.
Látták a falut, ahol a gyerekek játszottak, a búzatáblát, ahol hullámzott a szél, sőt még a folyót is, amelyben a nap aranyhidat festett.
– Ó, milyen csodálatos a világ! – sóhajtott a szög. – Köszönöm neked, cinege!
Amikor estére a madár visszahozta a műhelyhez, a szög már nem volt szomorú. Tudta, hogy látta a világ szépségét, és hogy az álma beteljesült.
Attól a naptól kezdve nem bosszankodott azon, ha kalapács ütötte a helyére. Mosolygott magában: „Én már jártam az égen, láttam a világot, és ezt senki sem veheti el tőlem.”
És így a szög boldogan teljesítette feladatát, de titokban mindig fényesebben csillogott, mert a napfény és a szabadság emléke benne maradt örökre.
Megjegyzések
Megjegyzés küldése