Szemelvények Gyárfás Tamás írásaiból: OLYAN VILÁG JÖN!....

Szemelvények Gyárfás Tamás írásaiból:

.

OLYAN VILÁG JÖN!....

Emlékezzünk a XX. század egy másik óriására, aki szintén április 11. –én született , akárcsak József Attila s egyben kortársa is volt a legnagyobbaknak, többek között: Babits Mihálynak, Kosztolányi Dezsőnek, József Attilának, Krúdy Gyulának, Móricz Zsigmondnak

Márai Sándor, eredeti nevén Márai Grosschmid Sándor Károly (Kassa, 1900. április 11. –Kalifornia, 1998. február 21) magyar író, költő, újságíró.

Márai életútja az egyik   legkülönösebb a XX. századi magyar írók között. A harmincas évektől   már  korának legismertebb írói közé tartozott. A Horthy-rendszer legnagyobb kritikusai között tartották   számon. Magyarország orosz megszállása   után 1948-ban kényszertől vezérelve elhagyta hazáját s a keserű és nehéz emigrációt választotta mert a jobboldal mellett a baloldal   szélsőséges megnyilvánulásait is erősen kritizálta, az énjéből sugárzó   polgári értékrend nem volt összeegyeztethető a radikális baloldalisággal. A   hatalomra került diktatúra ki is iktatta műveit az irodalmi életből.

.

Felmenői eredetileg polgári   származású cipszerek voltak. Márai Sándor édesapja, dr.   nemes Grosschmid Géza királyi közjegyző, a kassai jogászkamara   elnöke, majd a trianoni békeszerződés után után szenátor a   csehszlovák parlamentben. A Grosschmid család nemzedékeken keresztül őrzője   volt az elit polgári értékrendnek, így természetes volt, hogy gyermekeiket is   e szellemben nevelték., ennek adott   hangot műveiben regényeiben, esszéiben és más írásaiban. Két nagybátyja és apja jogtudor volt. Apai nagybátyja Grosschmid Béni, a magyar polgári jog egyik legnagyobb formátumú tudósa. Ennek a háttérnek köszönhetően iratkozott be a jogi karra s szívta már fiatalon magába a magyar nagypolgárság értékeit és kultúráját. Családjával Kassán élt; számára az maradt az az „örök város”, amely után mindig is vágyódott, különösen az emigrációban.

.

Családja nem támogatta a fiatal Márai írói ambícióit s ezzel ő is tisztában volt, mint ahogyan azzal is, hogy tehetséges. Egyik, barátjához 1917-ben írt levelében így vallott erről:

„Senkim, egy emberem sincs, akihez írhatnék, aki nem utál, vagy akinek nem vagyok közönyös ……A legtökéletesebben egyedül vagyok. Mert tudom, hogy zseni vagyok. […] Választott ember vagyok, és sokra fogom vinni, vagy semmire sem fogom vinni, de produkálni fogok, érzem, tudom, hogy ez kikerülhetetlen. […] Az életemet eddig is én csináltam, ezután is én fogom csinálni

.

Tanulmányait 1918 –ban a pesti egyetem jogi karán kezdte, majd átiratkozott a bölcsészkarra. Ebben az évben jelent meg elsőként Emlékkönyv című, nagy sikerű verseskötete. A könyvről Kosztolányi Dezső írt a Pesti Naplóban. Pesten Márai nagyvilági, költekező életet élt, rendszeresen járt mulatókba és  megjelent a kabarékban. Mesterével, Krúdy Gyulával gyakran találkozott. Egy történet a kapcsolatukról ( részlet Gyárfás Tamás alias Stamler Toncsi: A Kéhli Vendéglő történetéből)

.

„. Krúdy Gyula már életében legenda lett, nagyon sokan azért mentek el a Kéhli vendéglőbe, hogy élőben lássák a „nagy embert”. A kezdetekben még Márai Sándor is így tett, külön asztalnál ült s onnan figyelte példaképét. Krúdy asztaltársaságához tartozott a Nyugatos Babay József és Tersánszky Józsi Jenő. Márai csak később került a ” törzsasztalhoz,” Józsi Jenő mesélte, hogyan tréfálta meg egy ízben a nagy író a még tacskónak számító Márait. Krúdy nem szerette, ha agyon dicsérték őt s azt sem, ha másokat….A tréfa miatt a Nyugatnál mindenki a fiatal Márain nevetett, még a jó öreg Osváth is…..” Egy alkalommal Krúdy és Márai együtt poharaztak a törzsasztal mellett. Krúdy szokása szerint félre hajtott fejjel ült és szívta a cigarettáját hallgatagon, időnként hörpintve borából. Márai beszélt, még pedig kimerítően, hogy milyen igézetes hatású mindenkire Krúdy Gyulának minden sora….Krúdynak szokása volt, ha egyedül volt is, elgondolkodva magában, bólogatott. Márait ez még jobban sarkalta Krúdy írásainak magasztalására. Egyszer aztán megállt a szava. – Ugye – ugye így gondolod ezt te is Gyula bácsi? – Mit? kérdezett vissza Krúdy. – Hát hiszen bólintottál rá, amit mondtam! Krúdy erre így felelt – Hát kérlek, én azon gondolkodtam mi teszi azt, hogy van egy deci bor és vízzel kisfröccs, van két deci bor és vízzel nagy fröccs, van három deci bor és vízzel ez a házmester? De aztán már a fél liter bor jön , négy decit senki sem rendel, nincs is négy decis pohár, üveg sem, vajon miért hagyták ki a négy decit……Babonából? Márai lefagyott, kacagni is elfelejtett. Ebből az apropóból adódóan nem is vállalta az író ötvenedik születésnapjára szánt dicsőítő írást a Nyugatban, azt végül Józsi Jenő írta meg. Hát ilyenek ezek a nagy emberek is, ugyanolyanok mint mi, szeretnek, meg haragszanak, tréfálkoznak s közben kortyolgatják a sylvanert „

Márai mint a Tanácsköztársaság lelkes támogatója, újságíróként riportokat készített,  könyvekről írt kritikát, és publikálta szépirodalmi műveit.

A Tanácsköztársaság bukása után családja biztonságosabbnak látta, ha elhagyja az országot, így Lipcsében folytatta tanulmányait. Ekkor már ismerte későbbi feleségét, Matzner Ilonát (Lolát), aki több mint hat évtizeden át, az asszony haláláig hű társa maradt. Adyhoz, Krúdyhoz hasonlóan ő is szerette a szép asszonyokat s nem egyszer folytatott viharos viszonyt a kor ünnepelt primadonnáival. Ezekben az években Máraiból igazi  világpolgár  lett: sokat utazott, olvasott, ezekből az élményeiből merítette írásainak témáját. Tehetségét külföldön is hamar felismerték, így nemcsak Németországban, hanem Prágában, valamint itthon a Kassai Naplóban, a (rivális) Kassai Újságban és Az Újságban is jelentek meg írásai. Németországban 1923.-ig élt. Lolával, Matzner Sámuel és Moskovits Irén lányával 1923. április 17.én kötöttek házasságot  Budapesten. Polgári szertartás volt, mivel Márai már római katolikus, Lola pedig izraelita vallású volt.. Hogy meg tudja védeni feleségét az antiszemitizmustól, kérte, hogy térjen át a római katolikus vallásra. 1923-ban Párizsba utaztak. Ottlétüket három hétre tervezték, de végül hat év lett belőle. Imádták Párizst. 1928-ban feleségével visszaköltöztek Budapestre, Szomszédja volt többek közt Kosztolányi Dezső is.) Márai legtermékenyebb írói korszaka 1930 és 1942 közé tehető. 1930-ban Dormándi Lászlóval közösen szerkesztette az 1914–1930 című képeskönyvet, amely több országban is megjelent.

.

Márai Sándor idővel korának egyik legnépszerűbb írójává vált – nevével egyre többet lehetett találkozni a közéletben is. Többedmagával ő is aláírta a genfi Világbéke Kongresszusra szánt elhíresült levelet. Tagja volt a Magyar Pen Clubnak, felolvasásokat tartott a Magyar Rádióban, és rendszeresen írt a Nyugat című folyóiratba. 1934-ben alkotta meg egyik legmaradandóbb művét, az Egy polgár vallomásait, amely főleg önéletrajzi elemekből állt. A mű második kötete 1935-ben készült el. E műve tulajdonképpen a polgárság kritikája és újra álmodása volt.

Amikor 1935 januárjában a világhírű író, Thomas Mann ellátogatott Budapestre, Márai volt az egyik, aki az írót a budai Várban kalauzolta, vezércikkben üdvözölve nagy „kollégáját”.

1935 ben Lolával hosszabb utazást tettek Angliában, utazásuk élményeit később a Napnyugati őrjáratban foglalta össze. A műben  többek között az írók szerepét firtatta. (Ez a téma – egyébként végig kísérte Márait életét , így vallott róla:

 „Egyszer mégis az írók csinálnak majd harminc országból Európát, az írók, a lélek aggályos kalandorai, az összes fináncok ellenére. Nehéz lesz!” – írta. Hogy íróként eleget tegyen az „Európa -egyesítésnek”, tagja lett a La Fontaine Társaságnak, amelynek elsődleges célja a különböző nemzetek szellemi együttműködésének elősegítése volt. A kor legrangosabb napilapjának, a Pesti Hírlapnak lett a munkatársa, ahol a Vasárnapi Krónikát és a Tegnap és Ma rovatokat szerkesztette, 1944 -ig.

.

1939-ben hatalmas tragédia érte, a lélek-törés kísérte egészen élete végéig. február 28-án megszületett fia, Kristóf Géza Gábor, azonban néhány héttel születése után a gyermek vérzékenységben meghalt. Márai hosszú hónapokig képtelen volt írni. Később eszmélt, hogy csak az írás segíthet, ki kell írni a fájdalmat. Az egy kisgyermek halálára című versében próbált gyászával szembenézni. A második világháború kitörését elkeseredetten fogadta. Így írt BÚCSÚ című a Pesti Hírlapban Megjelent cikkében:

. „Most, amikor sötétedni kezd a drága táj fölött, mely második hazám volt, s melynek földrajzi neve Európa: behunyom szemem, hogy jobban lássam egy pillanatra, s nem akarom elhinni, hogy ez a búcsú. Nem akarom elhinni, mert láttam, nem is olyan régen, tegnap vagy tegnapelőtt, amint éppen ocsúdott a háború aléltságából, székesegyházain még javították avatott kezek a roncsolt díszeket és remekműveket, a kórházakban még gyógyították a rokkantakat és sebesülteket; nem akarom elhinni, mert hallom még az államférfiak, politikusok, írók, papok, népszónokok fogadkozásait, amint hitet tesznek a tömegsírok fölött, hogy soha többé.” Majd a cikket így fejezi be: „…s amíg élek és szólalni tudok, hinni akarom, hogy az értelem és a szolidaritás ereje hatalmasabb, mint az ösztönök rémuralma.

*

1940-ben kiadja a Krúdy-regényt Szindbád hazamegy címmel. Ez a könyv igazi stílusbravúr volt, olyan, mintha maga Krúdy Gyula  írta volna. Ezzel a művel mesterének állított örök emléket. A könyvben egy vágyott világ, a régi Magyarország elevenedik meg, amely már csak az emlékekben élt. Következő műve a Kassai őrjárat 1941-ben jelent meg.

.

Egy érdekesség az egyik legszebb verséről ami eredetileg nem versnek készült, hanem a közérdeklődés tette azzá. Az emigrációban írta : Az igazi, Judith….és az Utóhang című remekművét ami két regényt és négy történetet tartalmazott(München 1982) . Az Igazi a negyvenes években íródott. A Judithot 1949 és 1978 között  írta,  az Utóhang San Diegóban született 1979-ben.  Részlet a regényből: „ Néha gyanítom, de soha nem tudtam úgy igazából, komolyan gondolja e, amit mond? Mert a fonákja is igaz annak amit éppen mond….És amikor a szemembe nézett, mintha nem is hozzám beszélne….. A szobájában ültem két bombázás között, háttal az íróasztalnak. Azt hittem nem figyel rám…. Egyszer csak hallottam a hangját. Ezt mondta: - Jó lesz ha vigyáz !... Megijedtem, tátott szájjal bámultam reá. Felállt az asztal mellől, összefont karral elém állott—Mire vigyázzak?...—Jó lesz ha vigyáz, mert maga szép!...aggodalmasan szólt ,mint aki komolyan beszél. Elnevettem magam:--mire vigyázzak? A ruszkikra….Vállalt vont….Azok csak meg akarják ölelni, de Jönnek mások…olyanok, akik le akarják nyúzni a húst az arcáról. Mert szép. …Az arcom fölé hajolt, feltolta a szemüvegét a homlokára, így nézett. Mintha csak most érzékelte volna, hogy nem vagyok rút,…ahogy nézni kell egy nőre. Hát most végre megnézett, szakértőn mint a vadász a jóvérű vizslát.—Megnyúzni engem?...és nevettem…Szigorúan mondta mint a pap amikor prédikál:

-Olyan világ jön, / amikor mindenki gyanús lesz, aki szép. / És aki tehetséges.  /És akinek jelleme van.- Rekedten szólt—Nem érti? A szépség inzultus lesz. / A tehetség provokáció. /És a jellem merénylet!./...Mert most ők jönnek mindenfelől, előmásznak, száz millióan és még többen . Mindenütt. A rútak. / A tehetségtelenek.  /A jellemtelenek. /  És leöntik vitriollal a szépet. /  Bemázolják szurokkal és rágalommal a tehetséget. /  Szíven döfik azt, akinek jelleme van. … Már itt vannak...És egyre többen lesznek. Vigyázzon!....Visszaült az asztalhoz Két tenyerébe fektette az arcát. Sokáig nem szólt….Hát ilyen volt….”

.

Az év folyamán viharos, házasságon kívüli szerelmi kapcsolatot folytatott Mezey Mária színésznővel. 1942  az  egyik legtermékenyebb éve volt: megjelent az Ég és Föld  epigramma - gyűjteménye, a Röpirat a nemzetnevelés ügyében című esszéje, amely akkoriban nagy port vert fel, s miatta rengeteg támadás érte.  „A magyarságnak meg kell vizsgálnia igazi helyzetét a népek között, meg kell mérni erejét.” Az esszé megjelenése  után politikai és pedagógiai szinten egyaránt támadták. Ebben az évben írta meg  egyik legismertebb regényét A gyertyák csonkig égnek címmel. Márai élete végéig vallotta, hogy az íróknak kulturális küldetésük van a Földön. E korszak regényei és színművei rendkívül népszerűvé, és elismertté tették Márai Sándort, itthon és külföldön egyaránt. 1943. December 6-án a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagjává választották. A Pesti Hírlapban Vasárnapi Krónika címen megjelent írásainak gyűjteményes kötete, valamint a Sirály című műve  is. Amikor a német csapatok 1944  tavaszán megszállták az országot. Feleségével elhagyták Pestet és Leányfalura  költöztek. Naplójában a következőket írta:

*

„Mintha március tizenkilencedikén eltört volna bennem valami. Nem hallom a hangom; mint amikor egy hangszer megsiketül; azt mondják, fából készült hangszerekkel megesik ilyesmi.”

.

A nehézségek ellenére folytatta az írói munkát: 1943-ban megkezdett első naplóját, a Verses könyv első darabjait, majd harmadik színművét, a Varázst is. A szövetséges bombázások alatt lakása gyakorlatilag teljesen elpusztult, A háború által elszenvedett csapások idején Márai számára a líra volt a menekülés, az önkifejezés legjobb eszköze: Nagyszerű lírai alkotások születtek tollából:  Egy kisgyermek halálára című versében fia elvesztését siratta meg, a Halotti beszédet az emigrációs létről, a Mennyből az angyalt pedig 1956-ról írta Megérezte, hogy  a világháború után, , „új rend” fog kialakulni az országban. Első naplójában a függetlenség elvesztésének gondolata fogalmazódott meg benne:  Ugyanebben a művében írja, hogy nem hisz az új világban, az új rendben, mert valami megszűnt és ebben az újban már nem tud élni: „…elmenni innen, mihelyst lehet. Ha élek még, ha lesz erőm és módom elmenni innen. Magyarul írni, odakünn is, a magyarság neveléséért dolgozni. De elmenni innen. Nem titkolom: megsértettek.”

„A MAGYAR IRODALOM NAGY VOLT, NAGYOBB VOLT, MINT A NEMZET”.

Az 1945-ös év folyamán viharos, házasságon kívüli szerelmi kapcsolatot folytatott Tolnay Klári színésznővel. 1948-ban döntő lépésre szánta el magát a Márai család: augusztus 31-én elhagyta az országot..  Először Svájcba mentek, egy értelmiségi találkozó végett, de 7 hét után Olaszországban, Posillipóban (Nápoly elővárosa) telepedtek le. Naplójában megemlíti, hogy a hely teljesen olyan, mint a Rózsadomb. Sorsukat több, nyugaton megjelent újság kísérte figyelemmel, Megjelent az íróval egy interjú a Szabadság című clevelandi lapban. Ebben arról kérdezték, hogy szerinte mi a magyar emigráció feladata a magyarsággal kapcsolatban, s erre a magyarok előítéletek nélküli megismertetését és a magyar nyelv megmentését jelöli meg.

*

„Megvannak az imáink, megvan a nyelvünk, él a nemzet – mondták és igazuk volt (a zsidóknak, amikor a rómaiak után a romok alól kikaparták megmaradt tekercseiket). Így kell nekünk is átmentenünk a nyelvünket, és ez, csakis ez dönti el majd népünk sorsát”

*

Utóbbi gondolata a száműzetésben eltöltött 41 év ars poeticája lett; Emigrációba kényszerült keserű és kilátástalan életérzése egyre erősödött. Ennek eredményeként 1951-ben megszületett első emigrációval kapcsolatos írása, a Halotti beszéd című verse, amely a magyar líra egyik legkiemelkedőbb alkotása. A cím a legelsőként megmaradt magyar nyelvű műre és Kosztolányi költeményére is utal. A vers az emigráns magyarok körében rendkívül népszerűvé vált.

Az 1980 as években a diktatúra puhulása lehetőséget adott műveinek hazai kiadására, de ő megfogadta, hogy amíg Magyarországon megszálló csapatok tartózkodnak s nem lesz demokratikus választás, addig műveinek kiadásához és előadásához nem járul hozzá, és nem tér haza . A sors kegyetlen játéka volt,  hogy az egyik legnagyobb magyar Márai Sándor sem élhette meg azt a hőn áhított fényes napot,  azt a pillanatot amire az emigráció keserű időszakában annyira vágyott s ami életben tartotta.

Azt a pillanatot melyet egy 1990-ben írt négy sorosomban megfogalmaztam:(1991.06.16.)

Ec-Pec kimehetsz,

Soha vissza nem jöhetsz !

Ec-Pec kimehetsz,

Továriscsi KONYEC!

Márai Sándor nem élhette meg ezt a mindannyiunk által várt pillanatot, 1989 február 21. én San Diegóban elhunyt Életműsorozatának újra kiadása halála után 1990.-ben indult el. Ugyanebben az évben a magyarság  posztumusz Kossuth-díjjal ismerte el életét és munkásságát..

2024 április 12. Gyárfás Tamás alias Stamler Toncsi

.

MÁRAI SÁNDOR : AJÁNDÉK

.

És mégis, ma is, így is,

 örökké mennyit ad az élet!

 Csendesen adja, két kézzel,

 a reggelt és a délutánt,

 az alkonyt és a csillagokat,

 a fák fülledt illatát,

 a folyó zöld hullámát,

 egy emberi szempár visszfényét,

 a magányt és a lármát!

 Mennyit ad, milyen gazdag vagyok,

 minden napszakban,

 minden pillanatban!

 Ajándék ez,

 csodálatos ajándék.

 A földig hajolok,

 úgy köszönöm meg.

kép: Internet