Erdős Sándor
Dédó a nádimanó
Egy pályázatra írtam, ahol kikötés volt, hogy Szigetközi tájszavak felhasználásával készüljön mese.
Boldogan tettem neki eleget, mert én is Szigetközi származású vagyok.
Érdekességképpen megosztom veletek, bár valószínüleg sok szó lesz számotokra ismeretlen.
Dédó a nádimanó
-Ez meg mi a csömbörlék? – morogta a bajsza alatt Bundi a halász, mikor a bicsakkal kihalászta a babcsuszkóból Dédót a nádimanó fiút.
Az öreg botlófa melletti bózsik tövévél pucúta ippen a most fogott dörgicséket , mikor a gyukel ugatása megzavarta a munkában. Felnézett nem- e egy gyüttment jár arra de nem látott senki, csak a gyukel gyüszmékelt a bogrács mellett. Felállt, hogy odamenjen, mikor egy kranyó ugrott fel mellette. – Hogy enne meg a kűrágó -morogta és a bográcshoz cammogott.
Így látta meg a furcsa szerzetet a babcsuszkóban kapálódzva. Az agáci ágak már teljesen leégtek a tűzön, ennek köszönhette Dédó, hogy megúszta égés nélkül a kalandot.
Dédó borocot böngészet épp a susnyásban, mikor kellemes illat csapta meg a kelekóla manófiú orrát. Kíváncsi és éhes volt, ezért addig-addig bóklászott, míg meg nem látta Bundi bográcsát. Felcsimpaszkodott rá és, mint egy bugár a pájinkába, úgy esett az ételbe. A szemközti bügecs lakója volt a manó, és a szüleit évek óta nem látta már, ezért egyedül kellett megszereznie a betevőt, ami nem volt egyszerű dolog. Néhány csimbókot el tudott orozni ugyan a föcskék elől ha elkatyvaringáltak valamerre, de egy kranyó már kifogott rajta. Végigkundizta a maflája az egész susnyást ételért. Így került ebbe a pácba is a siheder manó.
Bundí egy kis vízzel lemosta a simlíderről a babcsuszkót és feltette a közeli sarang tetejére száradni.
-Miféle sütyü-rüttyü siheder vagy te? – Kérdezte Bundi a remegő Dédót.
-Nemes Dedól Dédó a nádimanó -válaszolta büszkén.
-Te nemes, te bukli, hisz akkora vagy, mint egy bugár. – nevetett Bundi.
-Nemes vagyok bizony! pityeredett el Dédó.
-Na te nemes Dédó- sajnálta meg az öreg a kis árvát- ne legyél ekkora anyagunyhó, mit bókásztál erre és hun vannak a szüleid?
-Azt én nem tudom - mondta Dédó alongyán -már egy éve hogy nem láttam őket, lehet hogy elvitte őket a bagú.
Megsajnálta Bundi a csetebota kis manót, és úgy gondúta tán a segítségére lehetnek egymásnak.
-Eszegődsz-e hozzám inasnak te kis ketlekotla? – kérdezte a manót az öreg, hisz nincs neki semmi hózombokja – javítanád a vörséket meg a hálókat, neked jobb a szemed mint nekem. Én meg ellátlak minden jóval, napi két ibrik ételt kapsz tőlem, már ha szereted a mácsikot, mert az sűrűn lesz ám.
-Hogyne szegődnék! – csapott az öreg markába Dédó hálás tekintettel.
Miután megegyeztek ebben Bundi leakasztotta a bográcsot és intett Dédónak,hogy menjen vele. Majd’ főtaszajtotta az öreget Dédó úgy sietett, ott eklendezett egész úton a lába alatt néha szinte fődöntötte szegényt.
-No ne légy ilyen genegó te nemes Dédó, mert meg talállak suhintani- morogta az öreg, de közben mosolygott az izgága kis mulinkón.
Nem sokára egy gunyhó elé értek, amiben az öreg a nyarat töltötte. A girhes kis gyukel, aki a társa volt Bundinak a gunyhó mellé gányolt kis ólba húzta meg magát. Bundi bevitte a bográcsot a gunyhóba amit idáig hurimált és odaszólt Dédónak.
-No, ne lézengj, gyere be. -intett a pühülő kis manónak .
Bebújtak a szerha alá, és egy szómából tákolt fekhelyet, és rakta egy pakrócot pillantott meg Dédó.
-Gyere, csinálunk neked egy supit ide. Emegyünk a petrencéhez szómáért, hozunk egy garabollyal, mert kordély az nincs.
Úgy is tettek, és egy fertály múlva kész is lett a supija Dédónak. Ezekután jól bevacsoráltak a babcsuszkóból és álomra hajtották a fejüket.
Hetek teltek el így kettesben és Bundi és Dédó nagy egyetértésben éldegéltek. Dédó ügyesen segédkezett a vörsék és táplik javításában. Elleste a halászmesterség minden csínját- bínját és ez vezetett egy nagy kalamajkához.
Egy kora reggeli órában, míg Bundi még durmolt a paticsban Dédó nagy tervre szánta el magát. Elindult egymagában halászni, viszont se ladikja se táplia nem volt. Az öreg ladikja lelakatúva, a tápli meg túl nagy. Sebaj, gondúta Dédó, majd én megódom.
A gunyhó mögött volt egy tekenyő, amiben Bundi mosott, azt nagy nehezen elvonszolta a kövecses partra a zárás mellé. Ez lesz a ladikom mormogta. A magával hozott szákból szándékozott táplit csinálni, de köröm nem volt hozzá, ezért az öregtől elcsent bicsakkal a közeli csökönnyőtt botlófáról levágott négy pöngevínyt körömnek, és egy vastagabbat húzókának. Kész is lett a kis tápli, amit berakott a tekenyőbe és egy lecet használva evező gyanánt beevezett a zárás mellé.
Bundi kiabálásra ébredt. Dédó hangját hallotta, ahogy segítségért kiabál. Átrohant a bózsikon a zárás felé, ahonnan a nyüzüge manófiú hangját vélte hallani. A zárásnál meglátta, ahogy egy szákból tákolt táplival küzd a fa tekenyőben állva.
-Segítség, fogtam egy óriási halat .kiabálta.
Bundi mosolyogva gázolt a térdig érő vízbe- -na, ekkora vízben miféle óriás pipál? – gondúta.
Segített Dédónak a táplit kiemelni, amibe egy bicska csuka volt szorulva.
-Óriási!! – sikoltozott az örömtől Dédó.
Na ez egy return, mondta az öreg és visszaeresztette a bicskát a vízbe, de mikor Dédó sírós elkámpicsorodott arcára nézett megsajnálta a nyüzüge fiút.
-Ezt a Manókirály küldi neked Dédó lovag, mert hős halász lettél – mondta Bundi, és a csíkzsebébe nyúlt, ahol a horgavesztett villantókat tartotta.
Egy kis derót segítségével a csillogó villantót, már mint kitűntetést tűzte Dédó mellére.
Dédó kidüllesztett mellel, tele pofával vigyorogva rohant a tarlón minden állatnak odavillanva a kitüntetését, és hangosan kiabálta:
-Dédó lovag hős halász. Dédó lovag hős halász.
Bundi kis könnycseppel a szeme sarkában mosolygott a kis hetlekotla manófiú örömén.
Megjegyzések
Megjegyzés küldése