Kacagóra. Minden, ami érdekes.

Kosztolányi Dezső: A kulcs Egy tízéves kisfiú odalépett a kapushoz. - Hol van, kérem, az illetékosztály? - Harmadik emelet, 578. - Köszönöm szépen - mondta a kisfiú. Nekivágott a rengeteg épületnek, mely kongó folyosóival, zord, penészes boltozataival úgy terjengett körötte, mint ismeretlen világ. Iramodott a különböző lépcsőkön, hármasával hágva a fokokat. Fölért a harmadik emeletre. Itt ide-oda bolyongott. Nem találta az 578. ajtót. A számozás 411-ig haladt, aztán elakadt, s hiába járta végig a folyosót többször is, az 578. ajtónak nem volt se híre, se hamva. Amikor már percekig tévedezett, szembe jött vele egy testes, őszbe csavarodott öregúr, iratokkal hóna alatt. A kisfiú tisztességtudóan leemelte sipkáját. - Kezét csókolom, Szász bácsi. Nem tetszik megismerni? Takács Pista vagyok. - Pista - ámuldozott az öregúr -, jaj, de megnőttél, Pista. Hát te mi járatban vagy itt, Pista? - Édesapámat keresem. - No várj - szólt az öregúr. - Majd odavezetlek. Az öregúr megindult lassan, súlyos ...

Erdős Sándor A zsugori hörcsög   Mondok én egy történetet hanyatt esel ágyastól. Erdőn, mezőn mesélnek egy különleges állatról.   Ilyen állatot nem láttál, pedig elég gyakori. Ez egy különleges hörcsög, hihetetlen zsugori.   Kinn a mezőn bármi mag van összegyűjti hirtelen. Mormogja: – Nem vagyok éhes, később majd mind megeszem.   Pofazacskó mindig tele ne legyen mag másoknak. Nem hagy enni más állatot, még a végén rászoknak.   Egyszer aztán nagy eső jött elöntötte a házát. Gyűjtött magból elvitt a víz nem keveset, hat mázsát. Bajban volt zsugori pocok elvitte víz kincseit. Hogyha volna, maradékkal megtömhetné zsebeit.   Nem volt zsebe, se ruhája más ötlete nem maradt, jól megtömte maggal száját mint egy lufi úgy dagadt.   Ám más gond volt, nem tud úszni. Itt a vízben veszik el? Már csak egy nagy vágya maradt élni tovább picivel.   Segítséget nem tud kérni hang nem jön ki a száján. Ám egy bagoly észrevette, sajnálkozott a láttán.   Odaszállt a...

Erdős Sándor A kidobott kiskutya   Élt egyszer egy pici kutya, nem volt neki otthona. Amióta eszét tudta fű volt neki nyoszolya.   Kis kölyök volt, mikor egy nap az erdőben ébredt fel, körbevéve sosem látott különféle lényekkel.   Oly nagyon félt, úgy rettegett, ijesztő volt a világ. Anyukája nem védte már a kidobott kiskutyát.   Körbe-körbe sok-sok állat az erdőnek lakói, nézték a reszkető kutyát nincs ezen mit csodálni.   Ám egy róka, megsajnálta a magányos jószágot. Tőle kapott szeretetet, védelmet és jóságot. Kapott enni, kapott inni védelmezte a róka. Míg egy szerencsétlen napon kirándult egy tyúkólba.   Soha többé nem látta őt. Talán jobb az élete. Máskülönben visszajönne, biztos ott van jó helye.   Így aztán hát egyedül volt nem segítették már őt. Mind ahányszor bajba került felvette a nyúlcipőt.   Egy nap aztán találkozott sosem látott lényekkel. Adtak ...

  Erdős Sándor Borz úr   Csendes, sötét erdő mélyén furcsa lény lopakodik. Haza kell őneki érni, mielőtt hajnalodik.   Vára van lent a föld alatt ott várja a családja. Jő lenne, ha addig is egy kis élelmet találna.   Nem válogat mindent eszik, kukoricát, kukacot. Hogyha talál akár felfal csigából egy tucatot.   Sötét színű a bundája, fehér csíkok a fején. Nem kevered össze mással felismered könnyedén.   Borz úr ez a furcsa állat hagyjuk is most őkelmét. Bízzunk benne tele hassal, éri el a rejtekét.

Móra Ferenc  A didergő király Mese, mese, mátka, pillangós határba: Volt egyszer egy király Nekeresd országba. Nevenincs királynak nagy volt a bánata, Csupa siralom volt éjjele, nappala. Hideg lelte-rázta, fázott keze-lába. Sűrű könnye pergett fehér szakállába: „Akármit csinálok, reszketek és fázom, Hiába takargat aranyos palástom! Aki segít rajtam: koronám, kenyerem Tőle nem sajnálom, véle megfelezem!” Százegy kengyelfutó százkét felé szaladt, Tökszárdudát fújtak minden ablak alatt: „Ki tud orvosságot a király bajáról, Hol az a bölcs ember, aki jót tanácsol?” Adott is ezer bölcs ezeregy tanácsot. De együtt se ért az egy falat kalácsot. Didergő királynak csak nem lett melege, Majd megvette szegényt az Isten hidege. Körmét fúvogatta, keserűn köhintett, Bölcs doktorainak bosszúsan legyintett: „Bölcsekkel az időt ne lopjuk, azt mondom, Hívjátok elő az udvari bolondom!” „Hallod-e, te bolond, szedd össze az eszed, Adj nekem tanácsot, akárhonnan veszed.” „Teli van énnálam ésszel a szelen...

Csukás István: Hideg szél fúj   Hideg szél fúj, hogy az ember majd megdermed. Kinek jó ez? Csak a kövér hóembernek!   Szeme szénből, az orra meg paprikából, lába nincs, de minek is, ha úgysem táncol.   Ütött-kopott rossz fazék a tökfödője, megbecsüli, hiszen jó lesz még jövőre;   seprűnyél a nagyvilági sétapálca, el is mehetne, ha tudna, vele bálba.   Ilyen ő, az udvarunkon nagy gavallér, bár rajta csak ujjal rajzolt az inggallér, mégse fázik, mikor minden majd megdermed, el is mennék, ha lehetne, hóembernek!

  Erdős Sándor A kabóca dala   Csendes estén kis tó partján egy kabóca énekel. Jó ritmusú szép dalával közönséget érdemel.   Meg is hallgatja a róka, a szép daltól elalél. Úgy gondolja a nótáért járna neki munkabér.   Térül-fordul, meg is jelen hóna alatt falevél, átadja a kabócának ez lesz most az oklevél.   Megköszönte a kabóca levelet, s a bókokat. Azóta a falevélből mézharmatot szívogat.